Az öltözködés életünk része. Mindegy, hogy mennyire érdekel, mennyire szeretjük, minden napnak van legalább 10 olyan perce, amit azzal töltünk, hogy valamit magunkra öltsünk. Persze léteznek egészen szélsőséges esetek, akik csukott szemmel húzkodnak ki random dolgokat a szekrényből, de még ők is kénytelenek belátni, hogy ruha nélkül utcára menni meglehetősen szokatlan lenne - nem jó értelemben. Próbálkozások ugyan vannak, de valljuk be, fogyasztói társadalmunk inkább preferálja a vele, mint a nélküle megoldást, főleg az utcán.
A ruházkodást egyértelműen tekinthetjük a kultúra egyik meghatározó elemének. Számtalan dolog kifejezhető viseletünk által, az iskolások egyenköpenyétől kezdve, a hivatalos szervek, rendőrök, mentősök egyenruháján át, a vallási jelképekig az egyes ruhadarabok mind elmondanak valamit, jelentéssel „ruházzák fel” viselőjüket.
 |
| Lepedő? Kardigán? Poncho? Lényeg, hogy szép. (kép: Fruzsi Molnár Photography http://fryatwoodstock.tumblr.com/) |
Az ősembertől és asszonyától a ruha hajdanán funkcionális feladatot töltött be. Mára azonban ez átalakult és a különböző korokon átívelő fejlődésével az önkifejezés egyik kreatív eszközévé vált. A hétköznapok önjelölt divatdiktátorai azonban hajlamosak néha mellélőni: Egyediségre hivatkozva magunkra aggathatunk mindent ami éppen trendi, hogy abból egy újabb trendi outfit szülessen, ám nem ritka, hogy ugyanaz a forradalmi ötlet még 200 másik embernek is kipattant a fejéből aznap reggel és ebből minimum öttel mi is bármikor szembesétálhatunk. Amit persze nem kell feltétlenül tragédiaként megélni, de valószínűleg sok nő számára lehet ismerős ez a „már nem is csillog olyan fényesen a legszebb üveggolyóm” érzés.
Ez a fajta „egyedi” trendiség könnyen visszaüthet, de ugyanígy van ez az alternatív megoldásokkal. Ha mindenki csak biztosítótűkkel összeerősített latexdarabokat hordana, akkor azt idővel valószínűleg nem különösnek, provokatívnak, netán furcsának ítélnénk meg, hanem egész egyszerűen átlagosnak. Vagyis a tömeges kitűnési vágy egy újabb tömeget szülhet.
Részünkről, mint fräuleinok, azt valljuk, hogy egyetlen apró valami, amit mi varrtunk, ragasztottunk, fúrtunk, lyukasztottunk, szabtunk vagy túrtunk a saját, a nagymamánk vagy a szomszédunk szekrényéből könnyebben azonosítható saját személyiségünkkel, mint egy tucatdarab a tucatboltból.
Valószínűleg már sokszor, sokféleképpen elhangzott az a bölcsesség, miszerint soha ne érezzük a divat követésének kényszerűségét. Ha valami elképesztően trendi és éppenséggel nagyon tetszik is nekünk, de sajnos sehogy sem passzol ránk és/vagy hozzánk, legyünk elég erősek és értelmesek ahhoz, hogy elengedjük - vagy ha van rá lehetőségünk, akkor formáljuk a saját képünkre, a saját alkatunkhoz. Illetve ugyanez igaz pepitában, nyugodtan viseljünk egyes ruhadarabokat akkor is, mikor azok éppenséggel nem szerepelnek a címlapokon és kirakatokban. Ha éppen úgy kelünk fel az ágyból, hogy kockásat kizárólag csíkossal vagyunk képesek összekombinálni, akkor nosza! A legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, vagyis a második bőrünkben. Nem véletlen a magyar nyelvben a viselet és viselkedés szavak közös gyökere, ugyanis a viselet teszi ki a viselkedést - és fordítva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése