fräulein on air: varga vivien a.
Első felvonás, Duna part, éjjel
fél 12 kor. A víz fekete hullámai lágyan tükrözik a város fényeit, valamelyik
hajóról a Kék Duna keringő szól. Kettesben vagyok egy angol sráccal. Pár órája
ismerkedtünk meg. Első pillantásra szimpatikusak voltunk egymásnak. Jött a duma
meg a pia, a csók és ideszöktünk, hogy kettesben legyünk. Itt szótlanul,
összebújva, nézzük a panorámát. A giccset már csak a mondandója fokozza: Nem
megyek nélküled haza Angliába. Tudom, nem ismerlek, de Te kellesz nekem. Te
vagy "The One". Gyere velem.
Filmszakadás. Nyilván sehova nem
mentem. Egy hétig tartott az ostroma, a telefonom óránként ötször üzenetet
jelzett. Nem is akár milyeneket. Vallomásokat, buzdításokat, terveket, hogyan
élhetnénk együtt egy számomra ismeretlen szigeten, a jövőbeli új otthonunkban.
Fényképeket róla félmeztelenül lefekvés előtt, kócos hajjal reggel, a
kályháról, amit hideg estéken begyújt s csak rám gondol. És tudjátok mit?
Az őrületbe kergetett.
Második felvonás. Két héttel később.
Otthon fészbukozok. Első számú
képzeletbeli szerelmemet nézegetem. Moszkvában él, és alkoholista újságíró. Sok
bennünk a közös, tehát tuti hozzám tartozik. Már látom magunkat egy lepukkant kislakásban dideregni. Fontolgatom, hogy végre
meglátogassam. Ő az igazi. Tuti. Az alkoholról majd leszoktatom.
Közben rám ír egy gyerek, akibe
régen szerelmes voltam, de aztán idővel kiszerettem belőle. Nagymamám jól
megfogalmazott bölcsessége a következő: Szard
le őket, de úgy őszintén, és maguktól tapossák a lábtörlőd. Nagy igazság. Nézem, ahogy
szaporodnak a szavak a csetablakban, és arra gondolok, mennyire örültem volna
ennek egy évvel ezelőtt. De már nem örülök. Nem kell. Viszont a remény hal meg
utoljára, holnap szülinapja van a volt pasimnak. Milyen szerelmes volt belém.
Biztos most is az. Lehet nála kellene lehorgonyozni. Ha csak nem volna
olyan...olyan buta vagy nem tudom. Műveletlen. De az angol meg miért nem ír?
Mondjuk, úgyis csak munkás volt.
És itt kezdődik A CIKK.
Fotó: Kalmár Mádhava (http://www.madhavaphoto.com) |
E szomorú, de igaz bekezdés után,
levontam a következtetést. Ha egy nő azt mondja "nem", az nem nemet
jelent. De nem is "igen"-t. Hanem azt, hogy "igen, de csak ha
kitalálod, mit akarok". Minden
csajos csevegés lényege: A pasi nem adta bele (szerintünk) a maximumot. Nem
rendelt pizzát, se hintót. Nem tepert le rendesen, ha kellett volna, vagy
túlságosan, amikor nem kellett volna. Nem volt nála elég pénz, vagy kérkedett a
pénzével, és ezért sznob. Ha orvos, akkor az a baj, ha kőműves akkor az. Hát de
kérem, mégsem házasodhatunk diplomával rangon alul! De egy nőgyógyász akkor is
fura.
Mi ez, hogyha nem
perfekcionizmus. Ami mindenhová berágta magát társadalmunkba, de főleg a nők
fejébe. A szlogen a következő: gyors legyen, és tökéletes. Mint egy sajtburger.
Beteg. A diagnózis:
romantikafüggőség. A pop-pszichológia már a 90-es években jegyezte a tüneteket.
Felfedezője az amerikai pszichológusnő Anna Wilson Schaef. A romantikafüggő nő
- tézise szerint - valóban elhiszi, hogy egyszer megjelenik a tökéletes
hercege, és minden gondja megoldódik. Egy generációs betegség, ami főleg nőket
érint, mert felfelé törünk. Mert tökéletes munkát akarunk tökéletes fizetéssel,
tökéletes családot tökéletes férfiúval. És így soha nem elégszünk meg senkivel
sem.
A romantikus filmek alá Bridget Jones, de még a Szex és New York is éppen erre a
szenvedélybetegségre építenek. A szenvedésnek egyszer csak vége lesz, és lám,
tán éppen amellett találod meg a boldogságodat, akit az elején karót nyelt
szerencsétlennek tartottál, vagy egyszerűen konoknak és kezelhetetlennek. Ezért
aztán lapozhatjuk a listát. Ki is volt ilyen? Jézusom, tán ő az?!?!? Lehet
találkozni kéne vele...
A szomszéd kertje mindig zöldebb,
és távolról a hegy sem olyan hideg. Nagyon tudunk projektálni. Ezért minél
messzebb van fizikailag, vagy akár érzelmileg valaki, annál érdekesebbé válik a
beteg nőnek. (Külföldiek előnyben!) Mert tökéletes projekciós felületet képez.
Ezért gyakori, hogy a komplikált szakítások meg a rossz pasik, akik szemétként
bánnak velük úgy hatnak a nőkre, mint fény a lepkére. Egy eleve komplikált ügy
több mindent rejt magában, mint egy szépen, kereken lezárt kapcsolat. De egy
szerelmet valló angol úriember a Duna parton...na ne. Too much.
Az "ügy" itt azért
találó szó, mert ez teszi ki a
romantikafüggőket: nekik nincsenek kapcsolataik. Egyik
"ügyről" a másikra repülnek. És közben azt állítják, komoly
kapcsolatot keresnek. Pedig dehogy. Esélyt nem adnak rá. Az elvárások annyira
szigorúak, hogy egy Brad Pitt kinézetű Vilmos herceg sem állná ki a próbát.
És kiket lehet végül hibáztatni?
Persze, apáinkat. Michael Mary pártanácsadó legalábbis így látja: mivel a
kisfiúknak mindig ott van az anyukájuk, nem szenvednek hiányban. Ezért felnőtt
korukig annyira fel tudják magukat szívni női törődéssel, hogy sokkal inkább le
is tudnak mondani a női 100%-os mellbedobásról. Eközben a kislányok kezdetektől
fogva hiányolják apjukat. Mert későn ér haza munkából, vagy mert egyszerűen nem
jó a kapcsolatuk egymással. (Ha körbekérdezzük barátnőinket, leginkább utóbbit
hallhatjuk.) De most, most be akarjuk hajtani a férfi törődést, és olyan
legyen, mint a rég várt esti mese apánk szájából. Mi vagyunk a legszebbek, a
legügyesebbek, és kiérdemeltük a szuperlatívumot. A modern nő valójában önbizalomhiányos
és várja a megváltást, kívülről. Hiába
olvas Coelhót, Oravecz Nórit meg jógázik a belső békéért. Elveszett és gyenge,
mint volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése