Hétköznapi szenvedély

fräulein on air: Jász Hajnal Virág

Mikor voltál utoljára szenvedélyes? Mikor volt utoljára olyan, hogy szenvedéllyel vetetted bele magad valamibe? Önfeledten, korlátokat nem ismerve, utat engedve a vágyaidnak, felülbírálás nélkül engedve, hogy testet öltsenek?

Gondolkodsz?

…Még mindig gondolkodsz?

[forr. tumblr]

Első válaszod biztosan a szex. Vagy a szerelem… Ideális esetben a kettő kombinált változata.

Ezek szerint Te is a huszonegyedik századi értelmiség azon típusába tartozol, akit felzabált a józanság. Nincs ezen mit szégyellni, így jártam én is. Meg sokan mások. Abból áll az életünk, hogy folyamatosan kontroll alatt tartjuk magunkat. A társadalomhoz való idomulás az oka, gondolom. Ránk van kényszerítve a „szenvedélytelenség.” Ha megnézünk egy iskolát vagy munkahelyet, elképesztően ingerszegény közeg. Nincs tér a vágyainknak a szürke hétköznapokban, erőnk sincs hozzá, hogy szabadjára engedjük…  Elfáradunk ugyanis az állandó önkontrollban, felemészt minket a fantáziát és átélést nélkülöző környezet. Aztán meg szenvedéllyel tömjük magunkba a tábla csokit vagy zacskó csipszet. (Én speciel, mint valami éhenkórász macska, kétpofára szoktam, mert ott aztán van tér a vágyaknak, végre lehetek szenvedélygombóc.)

De térjünk vissza a szexhez, legtöbben mégiscsak azzal azonosítják a szenvedélyt, mint fogalmat.  Pontosan ezért pedig, ahogy látom, ez egyfajta kötelező szenvedéllyé vált, mintha más nem is létezne. Nyomják ránk mindenhonnan, a magazinok hasábjai „több-jobb-orbitálisabb” szexet és orgazmust ígérő praktikákkal szolgálnak. A reklámokból és tévéműsorokból ordít a bujaság, egy tisztességes mozifilm sem létezhet legalább utalás nélkül. Ez már annyira sokkolóan szenvedélyes, hogy pont a lényeg veszik el. Mi a lényeg? Az átélés. Hogy van legalább olyan színtér az életünkben, amikor „lemehetünk állatba”, megőrülhetünk, odavethetjük magunkat egy kis bűnnek, ledobhatunk minden maszkot, sírhatunk és karmolhatunk. De a varázs eltűnik akkor, ha ezt elvárásként erőltetik ránk.

Hol van hát a szenvedély, miért nincs igazi mámor? Mégsem rúghatunk be minden este, mégsem használhatunk stimuláns szereket, ez tönkretenne mindenkit… Hát pont ezért. Mert a szenvedély egy kicsit mindig megöl, egy kicsit mindig nyomorba dönt. Ha életünk összes pontja tele lenne vele, gyorsan elpusztulnánk… Mint Joplin vagy Winehouse. A szenvedély valamiféle alkalmi kiváltság, amikor a pillanatban elmerülhetünk. Amikor egy kicsit meghalunk, egy kicsit megfeledkezünk mindenről. De tény, hogy több idő és több tér kéne neki, mert a nélkülözése is elpusztíthat.

Nem tudunk mást tenni, mi, józanság által felzabáltak, hogy igyekszünk mindenbe csempészni egy kicsit. Mindent intenzívebben átélni, többször lenni a jelen pillanatban, szenvedéllyel fűszerezni az íztelen fogásokat. Persze nem halálos adaggal. Elég egy csipetnyi.

Gügyögj, üss, alázz, tépj. Emancipálódj.

fräulein on air: Varga Vivien A. 

Eme figyelemfelkeltő cím után biztosan várják a nagy durranást. Csak egy pár szexuális szó kell, hogy az ember felébredjen a laptop-bambulásból. Vagyis évszázadok óta nem változtak az emberek: elejtünk pár vaginát és fütyköst, máris lázban ég mindenki. Még ha úgy is teszünk, mintha nem érdekelne. Szégyellheti magát, kedves olvasó. De tessenek maradni, tényleg erről lesz szó.

Máris témánál vagyunk. Ma már mindent kimerünk mondani, le merünk írni, ha (viszonylag) szabad országban élünk, és sokkal többet meg tudunk engedni magunknak, mint mondjuk a szüleink. Gyorsan változtak az idők. Ahelyett, hogy cikket írnék péntek este, fel mehetnék egy párkereső oldalra és benevezhetnék egy hármas szexbe; vagy kipróbálhatnám, milyen egy sokkal idősebb tatával, miután perkált egy háromfogásos vacsiért a Gundelban. Megtehetném.

Photo: Olivier Zahm (forr. http://purple.fr/diary/tag/sex/?page=17)

Milyen csodálatos szexuális szabadság. Miután a nőt szabadon eresztették, mintha kinyitották volna Pandora szelencéjét, az emberek megbolondultak. A jó test mindenek felett, de ha nem kapunk, megteszi a rondábbik is. Hajnali négy után, részegen úgyis tök mindegy már, milyen zsákbamacskát visz haza az ember. Ott aztán kijön az állat a zacsiból, és mindenféle undormányos dolog történhet, amire hamvas korában mégsem számított volna az ember lánya. Kínjában ráadásul - gyakran - engedi.

Hogy mik lehetnek ezok a dolgok? Ennek csak a fantázia szabhat határt. Fojtogatástól pelenkázásig mindent kitalál a teremtés koronája. A normálisabb törzsi szokásokhoz tartozik még a - persze nem teljes erőből való - ütés. Vagy a gügyögés. A "kukimuki picipunciban" nagyon kiábrándító tud lenni, de később legalább lesz min sírva vihogni a barátnőkkel. Ugyanígy van ez, amikor a férfi kedvenc pornósztárjaitól idéz. Mintha egyszer csak rossz filmbe keveredtünk volna. De a legtöbben mégis belemegyünk. Miért?

Mert valamiért úgy gondoljuk, mindent ki kell egyszer próbálni. A nagy élménytársadalom sodor minket magával. Hiszen a többiek is csinálták már, akkor én miért nem vállalnám az anált? Az ember mintha ebben a pontban - az individualizmus ellenére - semmit nem változott volna, megy a tömeggel tovább, és egy percig nem kérdőjelezi meg, akarom-e ezt egyáltalán. Nem kell csodálkozni, hogy a mai 12 évesek ott tartanak, ahol mi 25 évesen sem.

Ha valami maradt az emancipáció előtti időkből, akkor az a férfi-központúság. Mindig kedvükben akarunk járni. A nőiesességnek az az ismérve, hogy szereti mások gondját viselni, a hálószobára is kiterjed. Jó, ma nincs kedvem orális szexhez. De ha annyira akarod, hát legyen. Mélytorok? Persze, mindegy, hogy hánynom kell tőle meg bekönnyezek. Neked kedves, bármit. Ja, hogy téged éppen ez stimulál. De jó, akkor persze. Sorry, ha fel is jön valami a gyomromból.

Mi történt velünk, fiatal nőkkel? A válasz egyébként kézenfekvő. A pszichológus megmondja.

Az ember mindig harmóniára törekszik. Ha a mérleg egyik oldalán többlet van, igyekszik kiegyenlíteni, hogy egyensúlyban maradjon. Az emancipált nők ugyanezt teszik. Minél inkább sikeresek az üzleti szférában és minél önállóbbak, annál inkább vágynak a kemény szexre. Vagyis kit hibáztathatunk, ha a pasi, aki az előbb még oly kedves volt, a fejedet tépi kopaszra, amint a szerelmi fészkébe értettek? A korszellemet. A pasik egyre bizonytalanabbak, tehát legalább az ágyban hagy legyenek királyok. És mi is annyira bizonytalanok vagyunk régi minták miatt "hatalmunkkal" kapcsolatosan, hogy több évezredes "genetikai megszokásból" megengedjük. Mindent megengedünk. Aztán már csak sokat. Utána keveset. Jó esetben.

Nevezhetjük mindezt a női emancipáció hátulütőinek, és elgondolkodhatnánk rajta, nem férfi gondolta-e ki az egészet. Mert mióta létezik a "felemelkedésünk", a nők még többet vesznek  a vállukra, még többet akarnak nyújtani, még többet szenvednek. Igaz, hogy mehetünk szavazni, dolgozhatunk amit akarunk, sőt, katonanőnek is el lehet menni. De nem kapunk ugyanannyi pénzt. Nem muszáj (per pillanat még) gyereket szülni Magyarországon. De ha szülünk, dolgozni és háztartást is akarunk vezetni. Sőt, szabad a vásár szex terén, és mindenki azt hangoztatja, hogy 30 pasival az ágyadban nem vagy kurva, "csak" nimfomán. De azért pusmognak a hátad mögött, ribanc. Még jó, hogy szeded a fogamzásgátlót.

Na igen a "gyógyszer".Mindenki jöhet, mindenki elmehet, de gyerek nem lesz. Maximum kényelem, real feel óvszer sem kell a bikára, mert úgysem akarja felhúzni. Csak a tested megy tönkre tőle, amire annyira büszke vagy. Pedig kondizol, szolizol, tépegeted a szőrszálakat halálos kínok között. Hát igen, meg kell szenvedni a szépségért. Megéri? Így, hogy nem biztos, hogy neked is jó lesz? Hogy lehet, elkapsz valami csúnya betegséget? Ugyan. A "tudom, hogy Te is ezt akarod" nem csak a molesztálók, hanem szinte az egész férfi nép jelmondata. Igen, akarom? Bűzlik az egész emancipáció-akarás. És tánc közben ezért markolásszák szemtelen természetességgel a farkukat. A te kezeddel.

Azt mondják, a lovagiasság kihalóban van. Én azt mondom, nem kell csodálkozni. Amíg a legtöbb nő ugyanúgy viselkedik mint a sarki kurva, férfiként én sem lennék másképpen ezzel. Gyakran már nem is értékeljük a lovagias gesztusokat. Pedig milyen szépek. Szép, ha kinyitják neked az ajtót. Ha belesegítenek a kabátba. Jó érzés, ha meghívnak egy italra. Vagy ha segítenek felcipelni a bőröndödet az aluljáróból.

Szó sincs róla, hogy nem támogatom az emancipációt. Igenis, tegyen minden nő, amit akar. valósítsa meg önmagát. Mehessen szavazni. Dolgozzon, amit szeretne. Rendben van. Legyen nagy pofánk, ha kell, és ne kelljen félni egy szaftos pofontól. De ne gondoljuk magunkról azt, hogy mindent egyedül tudunk viselni. És ne menjünk bele olyan dolgokba a szex terén, amit nem igazán szeretünk, a férfi kedvéért.

A férfiak - mellékesen - ez ügyben úgy viselkednek mint a rossz óvodások. Mikor a randi első sörét már úgy hozzák, hogy "a másodikat te veszed" és mikor az emancipációra hivatkozva nem segítenek maguktól levenni a poggyászodat a vonaton. De azért a vasalást meg a takarítást ránk hagyják. Mert abból "úgyis jobbak vagyunk". Ők eközben jobban tudnak meccset nézni. Vagy X-Boxozni. (Pedig nem.)

Ha már itt tartunk, a Teczár-botrány elég jó tükröt tartott Magyarország emancipáció felfogásának. Körülbelül két hétig ment a vita, hogy jogosan jelentette-e a Doboz úgynevezett "pozitív" diszkriminációját, hogy a nők nem fizetnek belépőt. Szerintem, jól tette hogy megszólalt. Szeretnék ugyanannyi pénzt kapni, mint egy férfi. És kötelességemnek tartom, hogy ugyanannyit is fizessek, mint egy férfi. Olyan nincs, hogy csak az egyiket, a számomra "előnyösebbet" vállalom. Igaza volt abban, hogy a nő válik végül árúvá, ha ingyen megy be. A legérdekesebb az egész históriában, hogy csak a férfiak nyögtek fel. Hogy most aztán "kanbuli lesz a Dobozban, hülye buzi Teczár". Miért, nekünk alapból nincs pénzünk? A nőket nem kérdezték véleményükről. Ez esetben szó sincs a szórakozóhely "lovagiasságról", amellyel annyira védekezni szerettek volna. Merthogy a hölgyeknek nem kell kint fázniuk... Ha valaki lovagias szeretne lenni, kifizeti szíve hölgyének a belépőt. De szeretetből, és nem muszájból.

És végül, ez a kulcsa a lovagiasságnak. Ne muszájból. Szeretetből, empátiából. Mert a nő testileg gyengébb, mint a férfi. Ezért segíts feltenni a babakocsit a buszra. És amit nem az erőkülönbséget végett tennének a pasik, mint a kabát és az ajtó dolog, legyen tiszteletből. Mert sokat teszünk a férfiakért. Szebbé akarjuk tenni az életüket, ha balul is sül el néha. Mert nekünk kellenek az apró gesztusok. Tiszteletből.

Ezen a tiszteleten kellene faragni minden téren, oda-vissza, férfinak és nőnek egyaránt, hogy az emancipáció szó ne is létezzen. Tisztelni kellene, hogy két nem van a világon, és örülni neki, segíteni egymást. Bármilyen elcsépeltnek is hangzik. A férfiaknak főleg az empátián kellene dolgozniuk. Hogy lássák, nem biztos, hogy minden nő pornószínésznő akar lenni, és ha nem is merik kimondani, vannak dolgok, amelyeket csak miattuk tennénk meg. Hogy szeressenek minket, mert mi nők ilyen hülyék vagyunk. A nők pedig dolgozzanak azon, hogy saját útjaikon járjanak, és merjenek nemet mondani. Ne kergessék magukat az őrületbe. Sem az ágyban, sem az életben.

Realitás és kényelem - a mérnökpasi.

fräulein on air: Szigety Júlia

A mérnökökről tulajdonképpen nem illik degradáló hangnemben beszélni, hiszen nem szolgáltak rá. Az általánosítás szükségszerűen ferdítés, a kép sokkal árnyaltabb, minthogy azt mondhatnánk: „mérnökök”. Értelemszerűen számolni kell az egyéni variánsok végtelen lehetőségével. Ők is különféle lelki beállítódást, defektusokat, preferenciákat hordoznak függően génektől, a családi háttértől, neveltetéstől - és mérnöki szaktól. Nem mindegy, hogy informatikai vagy villamosmérnök. Ugyanakkor sorsuk és személyiségük mégis mutat bizonyos közös jegyeket, melyeket érdemes összegyűjteni.

Mérnöknek lenni egyfajta jellegzetes gondolkodásmódot, világlátást és pályafutást is feltételez.

A kép csak illusztráció. (forrása http://bonjour-la-mode.blogspot.hu/2010/01/in-love-with-n-erd.html)

Hogy lelkületüket megérthessük, mindenekelőtt ki kell térnem egyetemi képzésük sajtosságaira, mert nagyrészt ebben gyökerezik világlátásuk. A felsőoktatásban eltöltött 4-5 (ejtsd 10) év alatt kondicionálják őket a "nagy öregek" arra a felsőbbrendű hozzáállásra, ami hímsovinizmus + saját helyzeti energiájuk + „n”- számú sör összege. Külön kurzusokat végeznek továbbá bölcsész-szapulásból. Alaposan megtanulják kiszámolni, hogy W1 mindig egyenlő 0, ha x számú bölcsész x napig csinál tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy mit. 

A mérnök-képzés szükséges része az intézményesített szivatás is, a hierarchiában magasabban álló erő fitogtatása, pl. a szűrőtárgyak utolsó vizsgájáról való racionálisan indokolhatatlan kipenderítés, ami által saját maguk és szakmájuk fontosságának, mitöbb szentségének legendáját örökítik tovább. Itt telítődnek tehát mérnökeink legalább egy évszázadnyi pályafutásra elegendő "mérnök büszkeséggel".

Mi ezt a általában férfiasnak és vonzónak találjuk, egyrészt mert magabiztosságot sugároznak. Másrészt melyik anya szíve ne repesne, hogy az örökké méredzkedő szomszéd irigysége alá pörkölhet elejtve, hogy "mérnök a vejem"? Azért lássuk be, ez egy társasalmilag magasan pozicionált, kiemelt presztízzsel bíró foglalkozás. Mitöbb, hivatás! Ez manapság egyre kevesebb dologról mondható el. Írhat bárki sikerkalauzt, kereshet vagyonokat toi-toi kölcsönző vállalkozásával, mondhatjuk, hogy csak a marketingen, a csomagoláson vagy a kommunikáción múlik a siker. Ezért a megbecsülést és pozíciót legnagyobb valószínűséggel garantáló triumvirátus még mindig: az orvos-mérnök-jogász hármas. Ők ugyanis „értenek valamihez”. 

Van magas szintű szaktudásuk, amit nem lehet egy tanfolyamon elsajátítani két hét vagy két év alatt sem és nem elég csak egy ötlet. De mérnöknek leginkább születni kell. Mert ehhez szükségeltetik egy sajátos, racionális életszemlélet, reál beállítódás kell.

Sokszor föld jegyűek, mert e típusnak alapvető jellegzetessége a praktikum, két lábbal a földön állnak. Módszeres, átgondolt figurák, hiszen csak így lehet az a híd, autó, mosógép vagy vibrátor működőképes. Persze egy vibrátort valószínűleg könnyebb nekik megtervezni -tisztelet a kivételnek-, mint a saját eszközüket rendeltetésszerűen használni...

Érdekes, hogy bár földi örömöknek könnyen behódolnak, értékelik a matériát minden formájában (jó ételt, jómódot, kényelmes bútort, autót, luxust, nőt), felméréseink szerint mégsem tajtékzik bennük a testi szenvedély. Romantikára többnyire immunisak és nullához konvergál az esélye, hogy az érzelmek viharában fognak odaveszni.

Nem fog szerelmes verset írni, sőt ha te írsz neki, gyorsan átfut rajta, majd zavarában nyom egy puszit az arcodra és félredobja. Jobban lekötik őket a távirányító, az X-box vagy egy labda.

Egyrészt bátor szívvel ajánlom őket, ha jómódra és könnyű életre vágysz, ugyanakkor mégis érezhetsz mellettük valami kínos, lappangó, megfoghatatlan nyugtalanságot, netán elégedetlenséget. Ők nem vágynak nagy érzésekre, nagy dolgokra, inkább materiális, racionális síkon mozognak, minthogy érzelmi felfedezőutakra induljanak, lelki tájakon kalandozzanak. Az esztétikum nem köti le őket, hacsak nem valamilyen jármű szépségén méláznak. Sokkal inkább kifelé, mint befelé irányul a figyelmük. Lelkesedésüket hamar elvesztik minden iránt, ami humán. Sokkal érdekesebbek a gépek, a mechanikus dolgok, amiket ki-be lehet kapcsolni. Valószínűleg alig várják, hogy kijöjjön az első széria on-off nő is. Dolgoznak rajta, aggodalomra semmi ok.

Sorsukat illetően közös vonásként kell említenünk, hogy garantáltan jól keresnek, biztos egzisztenciával, ebből kifolyólag pedig egzisztenciális önbizalommal is rendelkeznek. Amiből nem következik egyenesen, hogy férfi vagy emberi mivoltuk vonzataival tisztában vannak. Dehát a fennálló világrend értük kiált: még autót, még italautomatát!

Bár sok van nekik, jól bánnak a pénzzel, kiadásaikat mindig mérlegelik. Hosszú távra terveznek. Általában mindent alaposan átgondolnak és terveik vannak. Lépésről lépésre óvatosan haladnak.

Általában szakmai éthoszukhoz, büszkeségükhöz társul fizikai tartás is, vagyis sportolnak, jó kiállásúak. Ebben a kombinációban a hiúságnak és az önimádatnak könnyű prédáivá válhatnak. De hát megróhatjuk ezért őket? Könnyű ebben a fogyasztási hajszában engedni annak a képzetnek, hogy aki termeli az árut, az varázsolja az egész világot. Főleg, mikor a tükörképük is visszakacsint rájuk. Túl nagy hajlandóságot az önvizsgálatra pedig ne várjunk! A fejből a gondolatot, a szívből pedig az érzéseket nem szokásuk verbalizálni. Nem fogják szív-ínhúrjaidat tartósan pengetni, de ha jól tartod őket, meghálálják a gondoskodást. És mivel a tisztesség általában jellemző rájuk, legfeljebb néha és csak idővel, egy-két jelentéktelenebb gyakornokkal/ adminisztrátorral csalnak meg, akik a cégnél úgyis tucatjával elérhetőek.

Egyértelműek, ami jó az jó, ami nem, az nem. Nincs egyéb érték-kategória, például, hogy valami érdekes, esetleg szellemes vagy felkavaró. A jó és a rossz nem illeszkednek nagy eszmerendszerekbe, etikai vagy esztétikai kategóriákhoz sem kapcsolódnak. Pusztán egyéni tapasztalataikra, ösztöneikre hagyatkozva gyorsan mérlegelnek az igen vagy a nem között - és eszerint cselekszenek. Ami jó nekik, kell, ami nem, azt ott hagyják. Ami humán és bonyolult, hamar feladják. Inkább rajzolnak egy gömbcsuklót és kinyomtatják 3D-ben. Nem szenvednek fölöslegesen, nincs bennük merengés. És tulajdonképpen mi vethető ebből a szemükre? Lehet,hogy így kéne mindenkinek?

Fontos, hogy hordában élnek. Az egyetemi megpróbáltatások, a viszontagságos évek és a kondicionálás nyomán örök barátságok születtek, elit hordáikban életre szólóan elkísérik egymást. Tehát aranyszabály: soha ne próbálj közéjük és a barátaik közé ékelődni!

A klán élete nem az évszakokhoz vagy a munkaidőhöz igazodik. Nem. A digisport műsorához! Legjobb barátaik a sportcsatornák, általában több sportág eseményeit is napi szinten követik. A totózásban pedig soha ne próbáld megakadályozni őket! A meccsek, a haverok és a sör szentháromsága örökre összetartoznak...

Jó apák. Ésszerűség, hatékonyság, megbízhatóság. De ezzel együtt még lehetnek melegszívűek, megértőek, együttműködőek. Sőt általában megbízhatóak, apaként családcentrikusak. Viszont semmi játékosság, könnyedség, spiritualitás, transzcendencia - komolyság van. Az élet leírható, elemezhető, kiszámolható, levezethető és főleg nem vicc! Az élet az Erzsébet-híd. Annak ott kell állnia masszívan az idők végezetéig, hiszen emberéletek haladnak át rajta kerekeken vagy gyalogosan.

Eszmefuttatásunk végén pedig csupán lábjegyzetben, külön említést kell tennünk egy kivételes és elragadó alfajról, a mérnök-ember hibridekről, akik mérnök vénával és művész artériával rendelkeznek. Ilyen lehet például egy formatervező mérnök. Ők birtokában vannak a nők által áhított érzékenységnek, lelki beállítódásnak és verbalizációs hajlandóságnak, miközben racionálisak és megbízhatóak is. De erről a típusról hosszú ideje nem szólnak megfigyelések, természetes előfordulási helyeikről eltűnni látszanak, az utolsó példányok csak fogságban tanulmányozhatóak.

A mérnököknek tehát megvan mindenük, amire vágysz, ugyanakkor ha mégsem csak ezekre vágysz, éljen az önsorsrontás!

Egy mítosz nyomában - a férfi és a szex. Avagy valljuk már be.

fräulein on air: Varga Vivien A.

Vannak dolgok, melyek csak akkor derülnek ki, amikor már túl késő. Ha szappanopera az életünk, igazából csak arról van szó, hogy permanensen rosszkor érkezünk mindenhova.

Fizikailag és érzelmileg. Vagy akár agyilag. Amikor aztán később utoléred a történteket, valahogy mindig ugyanarra jössz rá: a férfiak mind szemetek.

Így történt, hogy egyik éjjel intim körben egy bor mellett dumáltam egy pasival, akivel kavartunk, de valahogy soha nem jött össze a dolog, bármennyire s szerettem volna azt. Hova is vezetett volna máshova, mint a nosztalgiázáshoz.

Mint tudjuk, soha nem az a lényeg, hogy mi történt valójában két ember között, mert mindenki gyártja a saját maga narratíváját. Mindenki másképp meséli el. Tehát amit én akkor gondoltam, éreztem, ahhoz a másiknak köze sincsen. Kiderült tehát, hogy amit én természetfeletti találkozásnak véltem, azt a gyerek éppen nagyon is természetesnek vette: szex minden áron, és erre képes volt több ezer forintot áldozni. Pedig én azt hittem, jó volt beszélgetni együtt.

Tehát első konklúzió: a nők, akár mit mondanak, szeretik a pénzt. Még egy bölcsészlányt is elcsábít egy lazán előrukkolt pénztárca. Sőt, lelkitársat vél felfedezni a férfiban. Because of pénztárca.

Második konklúzió: egy pillanatig ne hidd azt, hogy nem lefektetni akarnak.

Nekem személy szerint, ezek furcsa felismerések. Soha nem akartam a férfiakról egyetemesen azt gondolni, hogy a "mi" náluk tényleg "én és a farkam". ( Mint ahogy azt Samantha mondja, akit muszáj imádnunk.) De amikor egy régi szerelmed már jegyben jár és mégis megcsalná veled a menyasszonyát, pedig róla végkép nem feltételeztél volna ilyet...akkor, gyermekeim, már az én pozitivista szemléletem sem bírja a nyomást.

Példát halmozhatnék példára. Egy barátnőről, aki halálosan szerelmes párjába, de az folyamatosan csalja. Úgy, hogy a csaj tudja. Aztán egy másik csaj, aki csak arra jó egy bizonyos pasinak, hogy részegen felhívja hajnalba s megdugja.

What is it about men? -kérdezte Peggy Lee meg kérdezem én. Tudományos és féltudományos válaszok némi kutatás után alább.

Ja. ( forrás HBO/ Via itsmejademartinez.tumblr.com)

Pszichoterapeuták azt állítják, hogy a szex a férfiaknak ugyanolyan élvezeti cikk, mint a heti hordó sörük. Hozzáteszem, a sört mi is szoktuk szeretni. De eközben a leányoknál mély érzelmek játszanak közre, ha odaadják magukat.

Harmadik konklúzió: Ez (részben) hazugság. Különben nem nyáladznánk egy tökéletes férfi test láttára. Az álszentséget nyugodtan levetkőzhetnénk: Ha egy kiadós buli után felmész egy pasihoz, ne hidd azt, hogy feleségül akar venni. Ja és valld be magadnak, te sem azért jöttél.

Szóval, valami bűzlik Dániában, ha magunkat angyalkáknak állítjuk be. Egy fräulein nem angyalka. De bevallom, sok nőnek igen érdekes lélektana van, és olyan hitelesen játssza az apácát, hogy már-már nőként is elhiszem. Pedig honnan tudhatjuk, hogy nem csak a maga szájízére fűszerezi a történteket.

Mert, ha elgondolkozunk egy kicsit, tényleg éppen erről van szó: történhet bármi, az ember egy szempillantás alatt narratívát gyárt hozzá. Legtöbbször olyat, amit ő maga el tud viselni önmagáról. De ha már sokadjára csalódik a másik nemben, feltehetné a kérdést, nem-e benne van a hiba.

Mi magunk mentünk bele. (Forrás: HBO)

Mi vagyunk a hibások? Én azt hiszem, igen. Lehetsz rendmániás és kérhetted aktus előtt a HIV-tesztet, semmi nem ment fel az alól, hogy nem csak társat keresel, hanem a jó szexet is. És hogyha tényleg huszadjára csalódsz egy éven belül, érdemes elgondolkodni, igazából kit keresel te? Ilyenkor sokszor pofonegyszerű a válasz: nem tudod. Igazából lövésed sincsen, ki kellene neked, ezért mész bele vak randikba, ezért hülyíted a munkatársaidat és ezért hívnak taxit neked minden együttlét után. Hogy nehogy ottmaradj, mert nem ott van a helyed.

Nos, ha megvan a válasz, a következő problémába ütközünk. Ha nem tudjuk biztosan kit akarunk, kiben van a hiba? A férfiakban ez alapján nem lehet. Bennünk van. Fájdalmas belátni, de ez fair-ebb, mint másokra mutogatni. És nehezebb a férfiakon változtatni, mint önmagunkon. Aki nem tudja, mit keres, nem is találja. És ha hosszas gondolkozás után még mindig nem jövünk rá, mit akarunk pontosan, akkor, kedves fräulein, a megoldás a következő: neked nem is kell senki. Mert nagyon jól elvagy egyedül, és éppen csak megismered magadat. Tedd a dolgod, dolgozz, röhögd ki őket a barátnőiddel. Ha eljött az idő találkozol Vele. Először lehet csak szexelni akar (bocsássunk meg nekik, hát szép adag sörrel érünk fel). De aztán talán ott is marad örökre.

(Hát mégis csak a remény hal meg utoljára. Jól van, tényleg.)

Pesti mese - Ide nekem a szeretőmet!

fräulein on air: Pesti Lány

Az érzés, hogy csodás párkapcsolatban élünk, leírhatatlan. Romantikus, bizalommal teli viszony, ahol jó érzés a mindennapos nyugalom ami körülvesz. De mi történik, hogyha egy olyan kapcsolat részeseivé válunk, amelyben nem élünk együtt, nem fizetünk közösen fűtésszámlát és nem vagyunk hálótársak sem? Magyarul: mi történik, ha csak szeretőt tartunk, és nem párkapcsolatban élünk? Bevállalni egy elsőre idegennek tűnő, újszerű kalandot pedig nem is olyan nehéz, mint hinnénk, mert pont ezek a momentumok azok, amik felkészítenek egy jobb szerelemre - könnyű kezelhetőségük pedig egy vibráló, izgalommal és vágyakkal teli időszakot adhat.

Miért van mégis az, hogy gyakran saját magunknak sem akarjuk bevallani, hogy egészen egyszerűen szeretőt tartunk?
Véleményem szerint a szeretőség egészen addig a pontig egészséges dolog, ameddig nem érezzük, hogy méltóságunk csorbul, illetve kamatoztatunk belőle bármit is. Legyen az hangulati javulás, apró őszi bizsergés (éppen aktuális) vagy egyszerűen csak stresszoldás. Csupán magunknak generáljuk ilyenkor azt a bűntudatot. Hiszen valamiért beleégett a memóriánkba, hogy szeretőt az a háziasszony tart, aki már unja a banánt otthon. 10 nőből 9 így definiálná a fogalmat, ebben egészen biztos vagyok. Azonban bízzunk magunkban, hiszen a szeretőség határait mi magunk állítjuk fel, akárcsak egy komoly párkapcsolatnál, így tehát nem is annyira különböző a két dolog. Vannak párok, akik együtt járnak piacra, borkóstolóra és minden héten szombaton viszik le a szelektív hulladékot.

A szeretőségnek miért ne lehetnének ugyanilyen szabályai?
A szeretői KRESZ-t egyre többen szegik meg, hiszen nem tudnak bánni vele. Nem ismerik, pedig a kellemes élményért legalább egyszer megéri félretenni a definíciókat. A legtöbb férfi ha a „szerető” kifejezést hallja - nem úgy, mint a hölgyek – azonnal az ingyen szexuális szolgáltatásra gondol valaki olyantól, akit amúgy nem utasítana el, de azért a barátnő címkét sem aggatná rá szívesen. Ezzel szemben mi nők távol akarjuk tartani magunkat olyan  helyzettől, ahol kihasználhatnak. Pedig pont az ilyen görcsös fogásokkal csúszik ki a kezeink közül egy párkapcsolat is. Ahol szintén hagyni kell, hogy kihasználjanak és ugyanúgy mi is használjuk párunkat. Nincs ebben semmi rossz. Csak ismerjük fel, hogy a szeretőség nem is áll olyan távol senkitől, ha ugyanazokat a lépéseket hozzuk meg ott is, amiket egy párkapcsolatban. Annyi a különbség a két eset között, hogy a szeretők nyitott kártyákkal játszanak egymás előtt, a titok maga az, hogy NINCS TITOK.

A szeretőtartás sok mindent megold. Ha önbizalomra vágyunk, akkor keressünk olyat, aki nem fél dicsérni minket a legapróbb dolgokért sem, aki becéz ha hozzánk szól és aki mellett ragyogó nőnek érezzük magunkat. Ha folyton szomorkodunk, úgyis a vicces szomszédsráchoz fogunk vonzódni.

Azt hiszem az egyik legfontosabb dolog amit megtanultam az utóbbi pár évben erről az, hogy ne várjunk többet a dolgoktól, mint amik. Ne képzeljünk önjelölt Bridget Jones-ként házasságot, de élvezzük ki azt a kis időt, ami megadatik nekünk és a szeretőnknek. Figyeljünk a szavatossági időre! Ha túllépjük rájöhetünk ugyanis, hogy a romlott ételnél csak a romlott kapcsolat kedvetlenít el jobban, a szeretőknek pedig pont az a legjobb tulajdonságuk, hogy nem kell hozzájuk mesterséges tartósítószer.

Romeo halott, éljen a pornó!

Hétről hétre ugyanaz a játék. Elmész szórakozni, még a szádat is kifestetted, a táskád eléggé illik a cipődhöz. Bementek a csajokkal a szokásos helyre. Vadásztok, de mindenhol csak nyomikat láttok. A legtöbbet pofátlannak, vagy szerencsétlennek tartod, már így ránézésre is. Az egyik pofátlan még csak nem is köntörfalaz, eléd teríti nagyszerű adottságait, tudni illik, a pénisze olyan, hogy tutira tetszene neked. Elszakad a cérna. Csajok tipli, de Judit hol van? Ja eltűnt valami alakkal, kurva részegen.

Az estének abban a pillanatban van vége, amikor nem vagy elég kómás elviselni a mindenhonnan érkező undorítóságokat, amelyeket az éjszaka neked tartogatott. De a következő hétvégén újra puccba vágod magad. Könyörtelenül, amíg meg nem találod azt AZ EGYET.

Hát valljátok már be, erre vártok évek óta.

A szerelem mára ugyanolyan konzumcikk lett, mint bármi más. A berlini filozófus Byun Chul Han (a neve kimondhatatlan, de elmondhatatlanul jókat ír) Az Erosz Agóniája c. esszéjében szembe állít minket a valóságunkkal: A szerelem korszakának vége. Rómeo halott, s mi öltük meg. Hogy hogyan?

A 21. századi ember legnagyobb átka, hogy mindent racionalizál. Logikus magyarázatokat keres olyan dolgokra is, melyekre Mátyás király is csak körmönfont cselválaszokat adhatna.

A nagy klasszikus a "miért szeretsz?". És az emberek valóban azt hiszik, hogy erre tudnak válaszolni. Pedig a válaszok nagy része ugyanaz. "Mert szép vagy, jófej vagy, s nagyon jól megértjük egymást." Ez aztán kielégítő válasz. Három hónap múlva persze már együtt sem vannak, és egy kis siratás után mindenki új szerelmet keres. Van kínálat bőven. Az internet lehetővé teszi. Első lépés: nyomj fel magadról egy rettentő előnyős képet egy társkeresőn. Ha lány vagy, kapós a híres duckface egy kis dekoltázzsal, de mindenkép felülről lődd a fotót. Hogy világos legyen hogy nézel ki amikor térdelsz valaki előtt. Ha pasi vagy, ajánlatos lentről fényképezni, vagy bevetni a titkos fegyvert: félmeztelen, ágyon fekve, selfshot felülről. (Vállizom legyen benne!) És indulhatunk is, kezdődik a parádé, a húspiac nyitva, kan-casting deluxe.

És a legfontosabb szereplője Te vagy.

Mert a szép nevű filozófus szerint ez a legfőbb probléma: A másik szépen lassan felszívódik. Mindenhol már csak mi magunk vagyunk. Vérbeli individualistákként valóban önmagunk ideálját keressük mindenkiben. Ha nem tetszik, ki lehet dobni. Mint egy fényképezőgépet, amit talán még meg rendbe lehetne hozni, de kinek van ideje felkeresni egy szakértőt? Hát veszünk egy újat, ott a média márkt.

High definiton-t a népnek! Az új egyedről mindent tudnunk kell. És ha valamit nem tudunk, tetszőlegesen gazdagíthatjuk önmagunkkal. Projektálunk. Az ember mára annyira nárcisztikus lett, hogy a másikat valójában nem akarja látni. Ezért csak olyan tulajdonságokra mer meglátni, melyeket önmagában is felfedezni vél.  Ez az oka annak, hogy a modellek mind ugyanúgy néznek ki: a testük szinte egyformára photoshop-olt, az arcuk kifejezéstelen. Láss belém, amit szeretnél. Nincs karakterem. A tiéd vagyok. Nem, TE vagyok. Végre alaki, akinek a vágya nem ütközik a tiéddel. Csinálj velem, amit akarsz.

Nem hiába annyira népszerűek mostanában a szexuális durvaságok, lásd a szürkének mind az 50 árnyalatát és az analszex gombaszerű elterjedését. Ami valamikor fétisnek számított, lassan teljesen normális lett. Hogy miért? Mert mindezekkel le lehet rombolni a másik személyiségét, és ezután a személy csupán tárgy lesz. Az egyik fél "megveszi" a másikat azzal az ígérttel, hogyha most az egyszer úgy csinál, mintha nem ő lenne, hanem egy pornós, akkor utána tiszta szívvel szeretni fogja. Van az úgy is, hogy mind két fél lefizeti a másikat, egy bűbájos kölcsönös szemfényvesztésnek lehetünk tanúi. Egy személyiség nélküli embert nem szerethetünk, csak fogyaszthatunk. Egészségünkre!

 A világ folyamatosan azon van, hogy trivializálja a szexet. Egy egyéjszakásban bármikor benne lehet lenni és könnyedén ki is lehet szállni. Arról nyilván senki nem beszél, hogy egy-egy ilyen eset után az ember lánya úgy érzi magát, mintha egy ogre erőszakolta volna meg a saját ágyában. Aki ezt az érzést nem imádja, prűd. Ilyen egyszerű.

A lehető leggyorsabban és legegyszerűbben szeretnék eljutni a legkényelmesebbhez. A kényelem nagy varázsszó a mi nyugati kultúránkban. A szerelemnek ezért lőttek; mert soha nem kényelmes. Igazából veszettül idegesítő, felzaklató, és több hatalma van fölöttünk mind gondolnánk. Ezért jobb is, ha egyenlővé tesszük a szexel, s megtagadunk tőle minden természetfelettit. Így sokkal kényelmesebb. Ha valami nem tetszik, lehet menni bulizni.

De azért, nyilván azt az EGYet keressük. De ha már racionalizálni szeretünk, nem lenne érdemes egyszer megállni és rájönni, mennyire irracionális, hogy egy tökéletes személyt keresünk bekötött szemmel? Nagyon hozzá vagyunk szoktatva, hogy kielégítik a vágyainkat, és olyan ideális embert szeretnénk magunk mellé, aki nem is létezhet mesevilágon kívül.

Pedig "Herr Han" szerint csakis maga az érosz győzhet a depresszió felett. Az érosz, az a tiszta szerelem, ami feltételezi a másik teljes létezését és minden mássággal meg van áldva, melyet nem próbálunk belőle kiirtani. A másik létezése az egyetlen, ami kihozhat minket személyes poklunkból, a depresszióból. A depresszió az individualisták betegsége: önmagukba fulladnak bele, és nem találnak kapaszkodót, ha a másikat elhárítják.

Felejtsük el magunkat egy kicsit, és nyugodjunk már le. Tudjuk, nem egyszerű a helyzet egy olyan városban, ahol egy pasira tíz nő jut. De álljunk meg. Várjunk, és merjünk rajtunk kívül is látni valamit. Csajok, tipli, pezsgőt, irány bulizni! A végén úgyis csak mi csajok maradunk.

bulizzatok ésszel,

Varga Vivien A.