Utazás a vénuszdomb körül

[fräulein on air: Varga Vivien A.]

Csak idő kérdése, míg ki nem nő egy újabb szőrszál. Sőt! Ha egyet kihúzol, öt újabb jön eltemetni az elsőt. Ez a helyzet a bozonttal is: amennyire ellenezték eddig, most hirtelen irtó menő lett. Kösd pórázra a hónaljkutyát, irány a bokros vénuszdomb!

öööööh...ok.

A női bozontos rehabilitása is csak idő kérdése volt. Egy furcsa érzés lengi most körül a világot. Az, hogy a nők többet érdemelnek. Jobban és többet teljesítenek, mint a férfiak. Mintha hirtelen ráébredt volna erre a nők többsége. Annyi sérelem van ebben a női kollektív tudatban, hogy most tisztán érezni egy lelki hadjáratot a férfi nem ellen: Micsoda, a férfi leszarja az öltözködését? Hordjunk XXL pulcsikat és boyfriend nadrágokat behemót futócipővel! Nesze. Nekünk sem muszáj tetszetősnek lenni. A férfi nem tud viselkedni, káromkodik és jobbra balra kúrogat? Leszarja, mi jó neked az ágyban? Akkor öcsém tessék, tudok én is olyan bunkó lenni, felállítom a farkadat és úgy hagyom, görcsöljön csak hajnalig. Aztán röhögve elújságolom ezt a barátnőimnek.

Hát innen kérem már csak egy lépés a természetes szőrzet. Kinek nem jutott még eszébe az első láb után feladni az egész borotválósdit. Nem beszélve a rettenetesen fájdalmas gyantázásról és epilálásról! Hála a magas pornókultúra análfixációjának amúgy is bővült a gyomtalanítandó helyek száma, ami ráadásul egészségügyileg nem is veszélytelen.

És minek ez a sok szenvedés? A férfiakért. Holott a legtöbb meg sem érdemli, mert agyilag 16 éves és a farka köré csavarja  a világot. A megbántott nő tehát bosszút akar. Mit vesz el tehát a férfitól? A vaginát. Az ártatlan kopaszbarackból rejtélyes afrót csinál, ami fogtól meduzáig bármit rejtegethet! A férfi ősfélelme, a freudi vagina dentata (fogas vagina) újra életre kelt!

Vénusz borotválkozott!

A szőr meg a haj ősidők óta hatalmat szimbolizál. A borotválás mindig egyfajta védelem és erő elveszítése. A híres Vagina Monológokban van az a rész, ahol a férj csak úgy hajlandó lefeküdni feleségével, ha a kopasz az intimzónája. Szegény nőnek rémálom, mert a bőre nem bírja és kipattogzik, másrészt védtelenségként éli át. Ez egy pár évtizeddel előbb játszódik, mikor még nem volt divat a borotválás. Persze, van a bozontban valami vad, egy fajta titok és bátorság. Statement-szerű. Olyan "leszarom, mit gondolsz rólam, így kell elfogadnod." 

Miközben a kislányosra borotvált punci már semmi titkot nem takar. Ott van leplezetlenül, védtelen és átlátható. És ez is a borotválás lényege: egy ilyen világban nem nőhet szőr, ahol még az ánusz is rózsaszín, a punci púderezett, ahol minden homogén színű. Átlátszó irodaház, átlátszó fanszőrzet, semmi zsákbamacska! Na és persze a pornók miatt is kopaszítunk: A borotválási kultusz körülbelül a 90-es évek közepén kezdődött. Amikor a pornóiparban nagy divatba jött az orális szex, hirtelen mindenki brazilban utazott szőrügyileg. (Eközben a legtöbb férfi vígan növeszti ma is tovább a bermúda háromszögét. Nekik persze lehet. És jobb is, aki ült már szúrós bőrön, tudja, miért.)

A mi generációnk már borotváltan nőtt fel, ezért furcsa rezervátumot növeszteni. És felmerül a kérdés: Ha megtesszük, és lefeküdnénk valakivel, nem futna ki a világból? A gondolat, hogy valaki nem tart minket kívánatosnak, azonnal megöli a bennünk élő amazont. És, tipik nő, a lázadás előbb végződik mint kezdődik, hiúságunk miatt. Holott New Yorkban már a próbababák is bush-ot hordanak.

A szépségnek egyébként egy egyszerű receptje van: mindig a rendhagyó szebb. Tehát a sivatagban mindig az oázis. A férfiak is átélhették nem rég a dús szakáll revival-jet. Tudományos vizsgálatok alapján kiderült, hogy a nők döntő többsége mindig a szakállas pofát találta érdekesebbnek, feltéve, ha egy csoport borotvált között mozgott. Talán ez az intimszőrzet comeback-jének titka is: ami ritka, az szép. Jó, hogy nem kell minden divatot követni. Majd a celebek ezt is elintézik helyettünk. A New York Times már kikiáltotta az intimszőr szabadságát, Madonna már előkotorja a hónaljszőr parókát. És tényleg, valahogy nem is néz ki olyan rosszul...vagy de?

Viselj viselkedést - helló divatfräulein!

fräulein on air: Marton Dóra I.

Az öltözködés életünk része. Mindegy, hogy mennyire érdekel, mennyire szeretjük, minden napnak van legalább 10 olyan perce, amit azzal töltünk, hogy valamit magunkra öltsünk. Persze léteznek egészen szélsőséges esetek, akik csukott szemmel húzkodnak ki random dolgokat a szekrényből, de még ők is kénytelenek belátni, hogy ruha nélkül utcára menni meglehetősen szokatlan lenne - nem jó értelemben. Próbálkozások ugyan vannak, de valljuk be, fogyasztói társadalmunk inkább preferálja a vele, mint a nélküle megoldást, főleg az utcán.

A ruházkodást egyértelműen tekinthetjük a kultúra egyik meghatározó elemének. Számtalan dolog kifejezhető viseletünk által, az iskolások egyenköpenyétől kezdve, a hivatalos szervek, rendőrök, mentősök egyenruháján át, a vallási jelképekig az egyes ruhadarabok mind elmondanak valamit, jelentéssel „ruházzák fel” viselőjüket.

Lepedő? Kardigán? Poncho? Lényeg, hogy szép.
(kép: Fruzsi Molnár Photography http://fryatwoodstock.tumblr.com/)

Az ősembertől és asszonyától a ruha hajdanán funkcionális feladatot töltött be. Mára azonban ez átalakult és a különböző korokon átívelő fejlődésével az önkifejezés egyik kreatív eszközévé vált. A hétköznapok önjelölt divatdiktátorai azonban hajlamosak néha mellélőni: Egyediségre hivatkozva magunkra aggathatunk mindent ami éppen trendi, hogy abból egy újabb trendi outfit szülessen, ám nem ritka, hogy ugyanaz a forradalmi ötlet még 200 másik embernek is kipattant a fejéből aznap reggel és ebből minimum öttel mi is bármikor szembesétálhatunk. Amit persze nem kell feltétlenül tragédiaként megélni, de valószínűleg sok nő számára lehet ismerős ez a „már nem is csillog olyan fényesen a legszebb üveggolyóm” érzés.

Ez a fajta „egyedi” trendiség könnyen visszaüthet, de ugyanígy van ez az alternatív megoldásokkal. Ha mindenki csak biztosítótűkkel összeerősített latexdarabokat hordana, akkor azt idővel valószínűleg nem különösnek, provokatívnak, netán furcsának ítélnénk meg, hanem egész egyszerűen átlagosnak. Vagyis a tömeges kitűnési vágy egy újabb tömeget szülhet.

Részünkről, mint fräuleinok, azt valljuk, hogy egyetlen apró valami, amit mi varrtunk, ragasztottunk, fúrtunk, lyukasztottunk, szabtunk vagy túrtunk a saját, a nagymamánk vagy a szomszédunk szekrényéből könnyebben azonosítható saját személyiségünkkel, mint egy tucatdarab a tucatboltból.

Valószínűleg már sokszor, sokféleképpen elhangzott az a bölcsesség, miszerint soha ne érezzük a divat követésének kényszerűségét. Ha valami elképesztően trendi és éppenséggel nagyon tetszik is nekünk, de sajnos sehogy sem passzol ránk és/vagy hozzánk, legyünk elég erősek és értelmesek ahhoz, hogy elengedjük - vagy ha van rá lehetőségünk, akkor formáljuk a saját képünkre, a saját alkatunkhoz. Illetve ugyanez igaz pepitában, nyugodtan viseljünk egyes ruhadarabokat akkor is, mikor azok éppenséggel nem szerepelnek a címlapokon és kirakatokban. Ha éppen úgy kelünk fel az ágyból, hogy kockásat kizárólag csíkossal vagyunk képesek összekombinálni, akkor nosza! A legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, vagyis a második bőrünkben. Nem véletlen a magyar nyelvben a viselet és viselkedés szavak közös gyökere, ugyanis a viselet teszi ki a  viselkedést - és fordítva.