Családi idill és a rózsaszín kép sötét oldala

[fräulein on air: Katona Ágota]

Hemzseg a facebook a családi idill képeitől, amikről kihagyhatatlan a cuki kisgyerek, a karácsonyi és húsvéti ételek alatt roskadoznak az asztalok. Ráerősítenek a szép szólamra a női magazinok: profi fotósok, sabloncikkírók melóznak jó pénzért a látszatvalóság képének megalkotásán. Minden a legjobb a világok legjobbikában.

Brangelináéknál minden ok. Tizenkét bébszitter mellett biztosan. Miközben...

Aztán az említett médiamunkások is nagyot nyelnek, mielőtt belépnének az otthonuk ajtaján: vajon mi várja őket odabenn? Közhely, hogy minél közelebb áll valaki lelkileg hozzánk, annál nagyobb sérülést tud okozni. És hol máshol is keresnénk a sérülések legjavát, mint a vér szerinti, vagy választott családunkban? Alapvetően azért persze szeretjük őket, megbocsátunk, békülünk, feldolgozunk, beletörődünk, na meg problémátlan kapcsolatot sem látott még a világ. De hol húzódnak az emberi psziché határai?

A család alapfunkciói még a pszichológia tudományának megrögzött tagadói számára is mondanak valamit:  érzelmi biztonság, összetartozás, jó kapcsolatok, szeretet, közösen eltöltött idő, kölcsönös odafigyelés és gondoskodás. És persze életkornak megfelelő kötelességek, szabályok, elvárások, némi balhé, érdekellentét, mosolyszünet, de az összkép pozitív. Kivéve, ha nem. És egyre inkább nem.

Ha hiszünk az egyéni boldogságról szóló nemzetközi statisztikáknak, és a magyarok boldogságindexének, azt kell gondolnunk, hogy a legtöbb magyar család észrevétlenül diszfunkcionális. Talán erős állítás, és ellenérvként bármikor felhozható egy random családi fotóalbum, kedves történet, szép emlék. Csak sajnos nem elég erős érv a vendégeknek mutogatott renomé. Ha az utolsó vendég mögött is becsukódik az ajtó, előbújnak a szörnyek.

...Woody Allen és Mia Farrow családja mindig is a botrányairól volt híres.

Hogy derül ki a legszebb facebook-családról is, hogy rágja a métely? Nem is kérdezve, miért van benne a hírekben naponta egy családkiirtásos eset, és hogyan szaporodnak a testi, lelki tragédiák (alighanem osztódással). Mintha csak alapvetően lenne gyarló az ember, és válna még gyarlóbbá. Mintha csak illúzió volna a szeretetről és összetartozásról szóló mese.

Min csúszhatnak el ennyire a dolgok?  A családi diszfunkcióknak széles szakirodalma van, mérnök barátainknak is ajánlható nyelvezettel, nemcsak Csernus-szinten. Olvashatunk anya-gyerek határproblémákról, családon belüli erőszakról, alkoholizmusról, kaotikus vagy túlkorlátozó családokról, a túlzottan megengedő nevelési elv eredményéről, a rejtett érzelmi elhanyagolásról, és néha még a cseppet sem kihívásmentes kiútról is.

A rosszul működő családból szabaduló fiatal rosszabb esetben – érthető okokból –  hallani sem akar a családalapításról. Jobb esetben megfogadja, hogy ő majd másképpen fog nevelni. Bújja a könyveket, átveszi az eszméket a haladó tudomány szellemében. Megbeszéli a megértő baráti körrel ,,az élet nagy dolgait”, és úgy is érzi, túllépett a gyerekkorán. Aztán szülőként jönnek az éles helyzetek, és azt veszi észre, hogy jé, pont olyan vagyok, mint az anyám/apám. Nagy önismereti munka szükséges, hogy felfejtsük a szálakat, és kisebb-nagyobb dolga mindenkinek akadhat. És ez cseppet sem felesleges időpazarlás a fiatal felnőttkor időszakában: a karrierépítés hevében, vagy a mindennapi betevőért folytatott küzdelemben (kérdés, van-e még idő, energia, pénz erre, avagy a hulljon a férgese elv itt is kísért).

Akadt volna dolga magával a szüleink generációjának is. Igaz, nem volt még lehetőségük elmenni pszichodráma foglalkozásra, művészetterápiára vagy önismereti csoportra. Nem is ez volt a legnagyobb problémájuk, a magyar társadalom jelentős részének még ma is úri huncutság, ha egyáltalán hisz eme ,,lélekbúvár sarlatánságokban”. Amúgy sem száz százalékban az egyén a hibás: nincs egyén társadalom nélkül, és társadalom sincs egyének nélkül. Ha a rossz minták elfogadhatóak, ha nincs jó példa a környezetünkben, ha rég elavult életelvek működnek, ha az áldozatok nem kapnak segítséget, minden sokkal nehezebb egyénileg és társadalmi szinten is.

Aztán a feldolgozatlan problémák terjednek tovább a családokat keresztül-kasul hálózó rejtett szálakon, generációkon át halmozva a boldogtalanságot. Kérdés, mikor és hogyan robban fel az érzelmi bomba.

* Ez a cikk a szerző személyes véleményén és beszélgetésein, némi pszichológiai tanulmányán alapul, nem célja az általánosítás és a negatív hangulat továbbfokozása, csak az illúziók zavarják.

Álspirituális ösvények útvesztője

fräulein on air: Katona Ágota

Megszámlálhatatlan szagos önsegítő könyv, színes kártya, magazincikk. A szavakba öntött bölcsek köve elérhető, csak akarni kell, csak bevonzani, beprogramozni! – hirdetik a könyvesboltok polcain fellelhető árucikkek. Minden heppiszánsájn, a valóságot te alakítod, na és mindennek oka van. Nagyszerű gyógyulás- és gazdagodástörténetek, emelkedett meditálócsoportok, földönkívüli üzenetek, guruk, gyógyítók. A ’90-es évek óta egyre erősebbé váló spirituális mozgalom számtalan hívet számlál magának kis, megkeseredett országunkban, aminek lélektani okait talán nem is nehéz megérteni.

Miért olyan nagy baj, ha valaki hisz valamiben, miért kellene kigúnyolni? – kérdezhetjük. Nos, ebben a bejegyzésben a gúnynak írmagja sem lesz, ezt ígérhetem, az irónia is jó szándékú. Csak a (feltételezhető) tévutakra szeretném felhívni a figyelmet, a teljesség igénye nélkül. Nem is azzal van baj, hogy valaki hisz a látható világ mögötti rendben, a transzcendenciában vagy akár a horoszkópokban. Hanem azzal, hogy milyen módon prezentálja ezt embertársai felé. Egy-egy ilyen attitűd kára sajnos több lehet, mint a haszna, és könnyen az emberi kapcsolatok rovására mehet. Lássunk néhány hétköznapijainkba is begyűrűző jelenséget.

Ha nincs nap, rajzolj. 

A kapitalista spiritualitás. Amerikai önsegítő könyvek gyakori jelensége. Lehet nagyobb autód, jobb házad, drágább ruháid – megérdemled! Nem számít, kinek a szenvedése, kizsákmányolása áll mögötte, nem számít az ökológiai lábnyomod, csak legyél boldog! A világ javai, lám, korlátlanok, csak sajnos a csórók ezt nem tudják. Nem baj, majd elolvassák a Hogyan vonzzunk be dollármilliókat? című könyvet, és nekik is lesz az asztalukon kaviár. Hozzáállás kérdése! A gazdasági folyamatok elbújhatnak, az ökoszisztémára majd vigyáz a Jóisten, nem kell aggódni.

A horoszkóp-stimgatizáció. ,,Ajjaj, skorpió az aszcendense! Vigyázz vele nagyon!” A hiányzó emberismeret könnyen pótolható a születési dátum segítségével. Nem is kell hosszú beszélgetések során megismerni azt az embert, a kíváncsiság máris ki van elégítve. Gyors ítéletek, képzelt hatalom a másik ember felett. Leghétköznapibb formája az ,,Á, te vízöntő vagy? Gondolhattam volna, hiszen…” típus. Lehet, hogy önjelölt asztrológusunk számára nagy a felismerés élménye, de a másik oldalon nem feltétlenül kívánt a skatulya. Sőt, akár sértő is lehet, ha nyíltan vagy burkoltan bármit is feltételeznek rólunk.

Identitásspiritualitás. A spiritualitás számára az önmeghatározás eszköze. Nem kerül háttérbe az életében, nincsenek szakaszai, talán még kételyei sem. Nem keres, már mindent megtalált.  Fontosabbak számára a spirituális dogmák, mint a mindennapi élet, nem is barátkozik máshogyan gondolkodókkal. Persze ennek számtalan változata lehet, nem mindegy, hogy valaki erőszakos térítő vagy idealista hippi. Utóbbiakat, valljuk be, csodáljuk is picikét. Písz end láv forevör, kivétel, amikor üres az államkassza, de ilyen földi dolgokkal ne is foglalkozzunk.

A gyámoltalan halandó. Tanácskérők, gurukat követők. Dönteni sem mernek ,,felsőbb” megerősítés nélkül. Mi van, ha elrontják, és a Sors vakvágányra küldi őket? Nem mernek felelősséget vállalni az életükért, nincs önbizalmuk az autonóm életvitelhez. Esetleg átkoktól, balesetektől rettegnek. Az ügyes ezómunkás mindezt kihasználja, és függésbe taszítja az illetőt az anyagi haszon reményében. Gyámoltalan halandónk talán csak online múlatja az idejét azzal, hogy lelketlen programokkal jósoltatja meg magának, mikor lép már életébe például egy új munkahely vagy az igazi társ, aztán nem veszi a fáradtságot, hogy tegyen is érte valamit. Majd a véletlen megoldja. Kivéve, ha nem.

A tudományos ezoterikus. Lúgosít, homeopátiával gyógyít, túlzottan is odafigyel az étrendjére. Tulajdonképpen racionálisnak tűnik. Étrendkiegészítőket szed. Közel állhat az ortorexiához. Az ortorexiás soha nem enne semmi egészségtelennek titulált ételt, mániákusan kerül minden méreganyagot, gyorsételt, egy apró botlásnak is végzetes jelentőséget tulajdonít. Ha mindezt spirituális megfontolásból teszi, akkor puszta elvek és a hozzájuk kötődő szorongások irányítják, nem a saját ízlése. Rosszabb esetben lenézi azt, aki nem úgy él, ahogyan ő. Hát milyen buta, aki nem vigyáz magára! Hardcore változata az összeesküvésekben hívő, akit talán be sem kell mutatni (legfőbb tartózkodási helye a fészbúk). Divat lett szidni a gyógyszeripart, az élelmiszeripart, tudományos alapokon abszurd diétákba kezdeni, és tudni a nagybetűs Igazságot.

Nőimagazin-spiritualitás és hamis nőideál. Társadalmi sztereotípiák ezoterikus mázzal leöntve. A nő dolga, a nő külseje, a nő belseje, a nő viselkedése, a nő helye meghatározott, örök renden alapul. Az igazi nő befogadó, a női princípium megtestesítője. Megveszi a drága krémeket, mindig elmosogat, sosem haragszik. Üvegcipőben jár, nem büfög és nem káromkodik. Az nem túl spirituális, ugyanis, és ő, a fény földi helytartója nem teheti meg. Egyféle igazi nő van, a többi valami evolúciós zsákutca lehet csak. Jobb helyeken szóba kerülne a női archetípusok, a Milyen istennő vagy? nevezetű tesztek. Igazán szórakoztatók valódi önismeret és egyedi élmények helyett.

Bevonzottad! Az áldozathibáztató gondolatcsomag. Minden, ami történik velünk, a mi hibánk, ugyebár. Jobbik változata a karmára fogja a szerencsétlenséget, rosszabbik a tudatalatti rossz gondolatok büntetését vizionálja egy negatív életeseményben, és megérdemeltnek találja a szenvedők szenvedését. Ezért esetleg félredobja a jézusi elveket, és egy percre sem játszik Teréz anyát. Hacsak nem remél karmaoldást, személyes hasznot az adakozásból. Empátiahiányos, szociálisan érzéketlen hozzáállás spirituálisan fejletlennek tartani azt, aki éppen valamilyen csapást szenved el, netalántán kárörvendően állni felette, hogy na, most megtanulhatja a leckét. Bármit is hiszünk, nem tudhatjuk, mi áll egy ember balsorsa mögött, hacsak nem szándékos önsorsrontásról van szó. Nincs is jogunk ítélkezni felette.

Az örömködés, avagy tiltsd le a bánatot! A legveszélyesebb forma. A jelmondat: ne légy olyan negatív! Ne legyen rossz napod, nehogy szomorú legyél. Rendkívül kellemetlen jelenség a pozitívkodók számára, ha bármi megzavarja a rózsaszín felhővilágot. Illuzórisztikus formája ez a felsőbb világokba való hit megélésének. A magunk mögé utasított árnyék előbb-utóbb fölénk magasodik, és muszáj lesz szembenézni vele. Gyakori érvük, hogy a rosszra koncentrálással csak a rosszat erősítjük. De akkor ki fogja kipucolni a vécét, lemosni a hullát, szembenézni a problémákkal? Nem igazi mentálhigiéné ez, szintén ítélkezésbe torkollhat. Jókedvünk persze lehet, sőt, legyen is, öngyűlölő mondatokat se mantrázzunk a tükör előtt, de ez a fajta érzelemtagadó önbecsapás súlyos következményekkel járhat.

A megmentők. A Föld felemelkedéséért meditálnak, részei a megvilágosodott kisebbségnek, (meg)annyi szent. Mindenki tévúton jár rajtuk kívül, a halálba megy, rossz utat választott. Csoportosan akár el is szigetelődhetnek, veregethetik egymás vállát, hogy mennyit tettek a Földért. Ők már nem is az emberiség részei, félig Fényből vannak, magasabb rendűek a gyűrött arcú, három gyerekét egyedül nevelő anyánál és a lakásért güriző hivatalnoknál. Nem baj persze, ha valaki csoportba jár, támogatja a többieket és hisz valamilyen jó célban, a szellemi munka, a közös meditáció erejében. Kérdés, mennyire fényezi az egóját vele.

A fenti típusok felsorolása nem megbélyegzésre szolgál. Inkább jelenségekről van szó, semmint emberekről, és ők is csak halak a hálóban az énvédő mechanizmusaikkal, a rossz gyerekkorukkal és szájízükkel.  A trend és a viselkedésminta (jó esetben) megy, az ember marad: az ember a transzcendencia utáni vágyával, időszakos tanácstalanságával, mágikus gondolkodásával.  Némelyik szakaszon talán sok kereső átverekedte magát legalább egyszer. Az igazi spiritualitás élethosszig tartó folyamat, egyedi út, mint az emberi sors maga. Egy irányzat vagy módszer elkötelezett gyakorlása sem jelent feltétlenül végállomást, a mérföldköveink pedig az út részei. Jó utat mindenkinek!

Tükrön innen és túl – ami a divat mögött van

fräulein on air: Katona Ágota

A női magazinok csurig vannak divattippekkel. Kitartó újságírótársnőink ezredszer is lepötyögik nekünk, hogy a keresztbe csíkos optikailag kövérít, az égőpiros sápaszt, farmerkabát farmernadrággal pedig már nem divat. A színes lapok mögött eközben ott szunnyad a megszégyenülés réme: emberként belénk van kódolva, hogy a társaságból való kilógás bűnét kirekesztés követ, ami egyenlő számunkra a lelki értelemben vett halállal. Ezt pedig viselkedésünkön kívül az öltözetünkkel érhetjük el a legkönnyebben, és nem is kell hozzá annyira kilógnunk a tömegből: akár munkahelyünkön is begyűjthetünk pár nem éppen elismerő női pillantást egy kicsit mélyebben dekoltált blúz miatt.

Úgy tűnik, modern nőként szűk határok között mozgunk, számtalan elvárásnak kellene megfelelnünk, miközben soha nem volt még annyi lehetőségünk az öltözködés terén is, mint most. Többé-kevésbé kialakult ízléssel bolyongunk a vállfák erdejében, mindig jobbat akarva vagy az újdonság ízét keresve. Kevés nő van, akit teljesen hidegen hagy az öltözködés: a cél az, hogy elfogadható kinézetünkkel beilleszkedjünk, vagy vonzó nőként pozitív benyomást keltsünk, de emellett számtalan más pszichológiai mozgatórugó is létezik.

(fotó: tumblr.com)

Az, hogy milyen ruhadarabokat viselhetünk, már szinte alig van nemhez, korhoz vagy társadalmi helyzethez kötve. Az anyagiak is egyre kevésbé befolyásolnak, hiszen ha valaki szorgosan járja a turkálókat és a leárazásokat, akár fillérekből állíthat össze magának minőségi ruhatárat. A szabadság nagyobb önkifejezést tesz lehetővé. A kisközösségek átalakulása és felszámolódása egyúttal a kirekesztettség rémét is elaltatja kicsit: ezért lehet az, hogy nagyvárosban élők változatosabban mernek és tudnak öltözködni. Itt azonban egy nagyobb közösség mércéje alá esünk: akaratlanul is viszonyítjuk magunkat a kortársainkhoz, a celebekhez vagy a naprakészség és jólöltözöttség ideáljához.

A jó öltözködés alapja azonban a testi-lelki önismeret. Ha nem az alkati típusodnak megfelelő szabású vagy színű ruhát viselsz, kényelmetlenül fogod magad érezni. Ugyanez áll a lelki alkatra is: egy megrögzött bohém nem fog jól mutatni visszafogott üzletasszonynak öltözve, és fordítva. Minél mélyebben ismered önmagad, annál jobban fogsz öltözködni, és annál kevesebb felesleges ruhadarabtól dagad majd a szekrényed. Kisugárzás nélkül persze még a legstílusosabb outfit is rád aggatott jelmez lesz.

A mosolytalan modellek kifejezéstelen tekintete a nagyvárosi életmódról beszél, és arról a mumusról, amit elidegenedésnek becézünk, és majd egy évszázada kísér minket csendesen. A modellek felettünk járnak a tömegtől elkülönülő, arisztokratikusság pózban, mint az önzés élő szobrai, akik a testükből és a testüknek élnek. Aki túl sokat foglalkozik az öltözködésével, a műkörömmel, a frizurával, az valami más, fontosabb dologtól vonja el idejét – gondolhatjuk a sztereotípiák mentén, és talán igazunk is lesz. Ennek torzképe a pincsikutyát cipelő cicababa.

Az öltözködés egyben fogyasztás is, ezért etikai következményei vannak. Lassan a médiában is nagyobb hangot kapnak a környezetvédelmi hatások és a divatipar hatása a harmadik világra, de egyelőre nem ez az első dolog, ami a divat szóról eszünkbe jut. Az ál-környezetkímélő, zöldre festett áruk marketingfogásként működnek, a tájékozatlan, jóhiszemű vásárló pedig nyugodt szívvel teszi őket a kosarába. Automatikusan vásárolunk. Nem gondolunk bele, hogy a ruhánk színezőanyagául szolgáló festék maradványait legközelebb az ebédünkben kapjuk vissza, a szekrényben századikként sorakozó pólóval pedig, ami talán felmosórongyként végzi, egy arctalan rabszolga éhbérért dolgozott. A szociális és ökológiai tényezők egy termék kapcsán szinte láthatatlanok számunkra, és a legtöbbször elkeserítő képet mutatnak, ami a saját problémáink fényében még akkor is eltörpül számunkra, ha egyáltalán megállunk felette.

Persze mindez nem azt jelenti, hogy az egész divatvilág a Gonosz terméke, és egészében megvetést érdemel. Az európai ruhagyárak munkakörülményei minden bizonnyal humánusabbak és környezetbarátabbak. Egyes divattervezők még törekszenek is arra, hogy környezet- és emberbarát termékeket bocsássanak piacra. A vásárlók hozzáállása, a törvényi szabályozás sokat javíthat a helyzeten, tehát minden rajtunk múlik. A globalizálódott világban szinte mindenki hatással van mindenkire valamilyen módon.

Ne befolyásoljon minket a magazinokból ránk néző, komor arcú és távolságtartó nőideál. Tájékozódjunk, vásároljunk tudatosan, és belülről építsük az önbizalmunkat – hogy tisztább legyen a kép tükrön innen és túl is.

Ikerlélek – rózsaszín lufiteória vagy a végső valóság?

Ezoterikus körökben és az internet feneketlen bugyraiban egyre többször tűnik fel az ikerlélek kifejezés. Ha angol megfelelőjét, a "twin soul"-t a google-be pötyögjük, meditációk, történetek és bölcsességek tömkelege zúdulhat ránk. De mi egyáltalán az ikerlélek?

Klimt szerint a harmónia.

  
Az ikerlélek olyan lélektársad, aki a te egyedi lelked tükörképe és egyben hasonmása is. Nagyon különleges, mással össze nem hasonlítható vonzalmat érzel iránta, és a vele való kapcsolat sok kihívást és szépséget tartogat a számodra. Egészen földöntúli érzéseket élhetsz meg – sőt, valójában az egész folyamat ezekről az érzésekről szól. A kétkedők persze könnyen rávághatják, hogy ez minden szerelemre igaz, több emberben is meglelhetjük a másik felünket, lelki társunkat. Lássuk, hogyan vélekednek erről a világszerte fellelhető elméletgyártó ezómanók.

Kezdjük az erősen ezósoknak való elvont verzióval, avagy az ómegánál: volt egyszer az egységes Világlélek. Ebből az idők kezdetén kiszakadt megannyi energiahalmaz, melyek egyszerre rendelkeztek női és férfi energiákkal. Egy napon aztán ezek két félre bomlottak, női és férfi lélekrészre, azóta külön járják az Univerzum útvesztőit. (Más verziók szerint egész léleksugarak vannak, lélekcsoportok különböző mintázataival, ahogy a társadalmakban is.) Aki nem hisz a lélekben és a reinkarnációban, abban e szavak hallatán joggal merül fel a kétely – nem Platón Lakomájának híres androgün-mítosza ez valami ezoterikus maszlaggal körítve? 

Kicsit több nyitottsággal és spirituális hittel felvértezve azonban a helyzet nem ilyen egyszerű. A nagy Ő képe mindig is ott élt az emberek tudatalattijában, az égi szerelem tiszta gyönyörűsége pedig halhatatlan toposz. Valami már régóta motoszkál bennünk, és húz a hús földi szerelme felől a szakrális szerelem felé. Igaz, még ebből is ki lehet kerekíteni egy szociáldarwinista érvelést a szerelem evolúciós haszna mellett, de egyelőre maradjunk csak a léleknél.

A lélektárs fogalma egészen közkeletű. Talán sokunk életében fordult már elő az a jelenség, amit úgy hívnak: szerelem első látásra. Mintha a másik már régóta az ismerősünk lenne, és úgy érezzük, rokonlélekre leltünk benne. Vajon ez agyműködési hiba (ahogy a dejá vu-ről állítják tudoraink), vagy a lélek intuitív jelzése, hogy hahó, ez az ember fontos az életedben? A kérdés költői, a forgatókönyv viszont íródik tovább: nagy szerelem, nagy elhidegülés vagy nagy csalódás – aztán nincs szerelem, de még szeretet sem. Vagy éppen megtanuljuk az igazi szeretet leckéjét, és nem rontjuk el a kapcsolatot, együtt maradunk a lelki társunkkal, és holtomiglan-holtodiglan, vagy legalább pár gyerek erejéig. Vesszük a kapcsolatok nagy kihívásait, és élünk szeretetben, de mindenképpen sokat tanulunk azáltal, hogy az a bizonyos valaki, valakik beléptek az életünkbe.

,,Ezós zagyvaság, rózsaszín lufi, velem ilyen sosem fordulhat elő, kinőttem már a tündérmesékből” - mondhatják a sokat csalódott, szerelemből kiábrándult sorstársaink. Rossz hír azonban, hogy a racionális gondolkodás nem mentesít az ikerlélek szerelembe esés veszélyétől. Az alvó lélek felébred, kitágul a szív, a szívcsakra, és egyre furcsább és megmagyarázhatatlanabb dolgok történnek velünk. Általában van valami nagy akadály is köztünk és az ikerlelkünk között. Társadalmi, korbeli, földrajzi, világnézeti távolság. De ami a legfontosabb: olyan változáson megyünk keresztül, ami által nagyobb szeretetet mutatunk majd embertársaink felé - esetleg elkezdünk spirituális(abb)an gondolkodni.

Az elménk persze hamarosan próbál majd kirángatni minket az emelkedett állapotból, néha sikerül is neki, a lelkünkben beindult változások azonban visszafordíthatatlanok. Sutba dobhatjuk az agy kémiájáról szóló értekezéseket, a szerelem nélkül élő filozófusok szerelemfilozófiát. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy van valaki, akit teljes személyében értünk és érzünk, feltételek nélkül vagyunk képesek szeretni, és aki a puszta létével fenekestül felforgatja az életünket. Olyan erős vibrálás vehet rajtunk erőt, hogy még hozzáérni sem merünk. Akkor is, ha már évek óta ismerjük minden hibájával együtt. Az átlagos szerelem, ugye nem így szokott kinézni? A rózsaszín felhő itt szivárvány színű, öröm és bánat összeolvad, marad a feltétlen szeretet. Leírni alig lehet, csak tapasztalni érdemes.

És hogy lehet-e ebből a szavakkal körülírhatatlan viszonyból párkapcsolat, vagy csak álmodozzunk a szobánk csendjében a szeretet hullámhosszán vibrálva? A következő cikkben erről filozofálunk majd.

puszik,

Katona Àgota