Kísértetek és terroristák: túlélőcsomag zavaró expasikhoz

[fräulein on air: Jász H. Virág]

Kísért? Barátkozik? Hátat fordít? Letagad? Mindenkinek megvan a múltja, tele emlékekkel, egykori szerelemekkel és feledni kívánt viszonyokkal. Ahány szakítás, annyiféle ex, és persze, annyiféle folytatás. Sokan sokfélék vagyunk, de ettől szép az élet. Kivéve, ha nem keseríti meg egy alak a múltunkból… Íme, a legirritálóbb expasi-típusok.

Ex #1: a barátkozó kísértet

Ez a típus nem igazán tudja elképzelni, hogy a szakítás egy kapcsolat végét jelzi. Még akkor sem, ha magát az elválást esetleg ő kezdeményezte. Szerelem nincs, elszakadni mégsem bír. Egyrészt, mert konfliktuskerülő típus, aki nem képes elviselni, ha bárki is rosszat gondol róla, és nem akar rossz emlék maradni. Másrészt retteg attól, hogy a feledés homályába merül, és megtesz mindent, hogy ezt megakadályozza.

Viselkedése: a szakítást követően hirtelen úgy kezd tenni, mintha érzelmi kapcsolat sosem lett volna, és a kezdetektől jó barátok lennétek. Folyamatosan keres, követi a tevékenységeidet, mindenről véleményt formál, (mintha bárkit is érdekelne), tehát szörnyen fontosnak érzi magát az életedben.

Mit lehet tenni vele? Nem sokat. Általában elég manipulatív személyiséggel rendelkezik, így még te érzed magad rosszul, ha esetleg le próbálod pattintani. Érzékenynek és gondoskodónak mutatja magát, miközben nagyon is tudja, mit miért tesz. Bulizni vagy társasággal iszogatni például nem hív, csak titokban és kettesben találkoztok. Hogy miért? Egyszerű: ő nem száll ki a te életedből, de téged távol tart az övétől. Háttérbe szorít, de nem enged el. Képletesen bezár a pincébe.  Kellesz neki, mert „fix hódoló” vagy. Kedves hangodra akkor is számíthat, ha épp nincs senkije, neked akkor is fontoskodhat, ha más látni sem akarja.

Ami bajt okozhat: ha tényleg elkezded te is barátként kezelni. Ha minden gondod megosztod vele, mint korábban, és hagyod, hogy az életed teljes értékű része maradjon. Mert sosem lesz az. Ez mindig csak játszma, amiben te biztosan veszítesz.

     

     

                                                                                                                       

Ex #2: az esélykövetelő

Elszúrta? Igen. Összetörte a szíved? Nagyjából. Egy elmebeteg, akit szeretnél elfelejteni? Pontosan! Erre most, előkerül a semmiből azzal, hogy visszajönne.

Viselkedése: kérlel, hogy folytassátok, nemleges válaszodra pedig megsértődik. „De hát én be merem ismerni, hogy elszúrtam. Feladtam a büszkeségem, hogy elmondhassam: életem szerelme vagy!” És? 

Kit érdekel?

Mit lehet tenni vele? Nevess rajta. Ne túl gúnyosan, mert akkor jön a férfihiszti, a sérült egó hattyúdala, ami bizony nem egy Robbie Williams-koncert… Kedvesen tedd, hogy azt higgye, zavarban vagy tőle, így örül majd kicsit. Aztán egy váratlan pillanatban, sokkolóan és jéghidegen azt kell mondani: SOHA. Akkor is, ha úgy érzed, még mindig szereted! Aki egyszer megtaposta az érzelmeidet, megteszi újra.

Veszélyességi pótlék: jobb, ha biztosítod magad. Amint nyomul, tiltsd le, személyes találkozóba pedig csak akkor menj bele, ha a nála felejtett eredeti Bon Jovi pólódat akarja visszaadni. Persze próbálj átlátni a szitán, ha ez csak ürügy.

Ex #3: aki többé nem akar látni

Brutális sértettségében vagy ki tudja, miért, törölt, tiltott mindenhonnan, ahol csak tudja, hogy virtuálisan létezel. Ennek ellenére biztos forrásból értesülsz róla, hogy gyűlöl.

Viselkedése ebből következően ellenséges, ha netán véletlenül összefutnátok, gyerekesen úgy tesz, mintha nem venne észre, nem ismerne, sőt, soha nem ismert volna. Rosszindulatú pletykákat terjeszt rólad, boldog-boldogtalannak elmondja, milyen rossz volt veled az ágyban (miközben nem), milyen narancsbőrös a hátsód (amiről azt se tudja, micsoda), és, hogy egy konyhai nulla vagy (ami lényegében igaz, de senkit nem izgat).

Mit tudsz vele kezdeni? Semmit. Komolyan. Nincs rá orvosság, mert mentális gondok vannak nála.

Amivel csak rontasz a helyzeten: mindenféle kapcsolat-felvételi és békekötési kezdeményezéssel. Spórold meg magadnak az időt és az energiát, és próbálj meg nem törődni vele. Kár belé a szó, a diplomácia meg főleg.

Ex #4: az igazságosztó

Ő is egy klasszikus elmebeteg. Ha te szakítottál vele, ő bizony eldöntötte, hogy igazságot szolgáltat, és megbosszulja sérelmét. Ha ő szakított, akkor meg bebizonyítja, igenis jól döntött, mert te egy selejt vagy.

Viselkedése: üldöz. Bármit csinálsz, megtalál, kritizálja az új párodat, és az előző típushoz hasonlóan lehord mindennek, éppen célirányosan a te ismerőseid előtt. Jóban lesz azokkal a barátaiddal, akikkel kicsit eltávolodtatok, és lecsap rájuk, hogy együtt alázzanak téged. Nem riad vissza az undorító tettektől sem, egy igazi pszichopata. Simán megteszi például, hogy becsönget hozzád és leköp, mikor ajtót nyitsz, esetleg zaklató leveleket írogat az új pasidnak. Legrosszabb esetben elárasztja a topless képeiddel a netet…

Létezik-e jó megoldás? Persze! Letiltani, elköltözni, számot cserélni. Vagy teljes személyazonosságot.

Ami mégis megnyugtató: rosszabb már nem lehet a helyzet. Amúgy, ha szerencséd van, egy idő után elfárad és lepattan.

Ex #5: a szexhajhász

Olyasmi, mint a barátkozós verzió, csak ő nem barátkozik, hanem lefektet. Nem, nem szerelmes, és nem, nem akar újra összejönni. Annyi a helyzet mindössze, hogy egyéjszakás csajokat szerezni lusta, új barátnő nincs a láthatáron, ti pedig összeszokott párost alkottok. A legbiztosabb kielégülés-forrás vagy, amíg nem jön valaki új.

Viselkedése: hasonló, mint a kapcsolatotokban, csak kevésbé közvetlen. Jó esetben lefekteti (szó szerint) a határokat, rossz esetben elfelejt tájékoztatni, hogy ez nem szól többről a szexnél. Te meg éjszakákat töltesz azon merengve, most akkor mit is akar tulajdonképpen.

Mit tudsz tenni? Élvezni. Bizonyos határok között, és csak addig, amíg nem akarsz egy normális kapcsolatot. Mert olyanra nincs sok esélyed, lepedődön az exed szagával.

Ezzel koppanhatsz nagyot: ha beleszeretsz újra. Nem szabad túlértékelni ezeket a potya-éjszakákat. Persze, volt már olyan a világtörténelem során, hogy két ex így jött rá, őket bizony egymásnak rendelte az ég… De ehhez két ember kell, nem pedig két nemi szerv, ne feledd.

Ex #6: a mutogatós bácsi

Bár ez a viselkedésforma általában nőkre jellemző, egyik-másik férfi is produkálja néha. Nem veszélyes, nem is bonyolult kezelni, csak idegesítő. Ő az, aki ezerrel azon van, hogy bebizonyítsa: jobb nélküled.

Viselkedése: az első időszakban folyamatosan bulizik, köldökig dekoltált partycuccban tündöklő leányzókkal pózol, és kigyúrja magát istentelenül, aminek folyamatáról napi 6-8 képet posztol is. Az intellektuális változat sem tétlenkedik: igyekszik megnyerni néhány tudományos versenyt, eljutni menő konferenciákra, esetleg tervez/feltalál/alkot valami nagyon nagy horderejűt. Belefér az is, hogy hosszabb-rövidebb időre külföldre költözzön, aminek üzenete egyértelműen neked szól: nélküled sikerült, teljes lett az élete, és sínen van, hurrá. Aztán jönnek a képek meg szívecskék az új barátnővel, aki végre igazi társa, nem csak egy hebrencs kiscsaj.

Kedves szavak jó időzítéssel: gratulálj neki. Mondd/írd meg, mennyire örülsz, hogy egyenesbe került és rájött, mit vár az élettől. Ne hagyd ki azt sem, hogy te mindig is tudtad, nem illetek össze… Aztán hagyd is abba a gonoszkodást, ez a típus nem érdemli meg. Szegény csak igazolást vár a sorstól, hogy nem egyedül hal meg egy lepusztult, büdös szuterénben, elhízva és csórón.

#7: az exfüggő

A nagy hátraarc, aki a jelen értékelésére, egy új szerelem be- és elfogadására teljes mértékben képtelen.

Viselkedése: amíg veled van, nyilvánvalóan az egyik előző barátnőjét siratja (általában 3-as vagy 6-os kategóriás módon). Miután ezt megelégeled, és kidobod, (vagy ő sajnál meg, és dob ki), te jössz. Nem feltétlenül szerelmesen sír utánad, csak az aggasztja, hogy még egy nőt elbukott.

Mit tudsz tenni? Eltávolodsz tőle, amennyire csak lehetséges. Egyedül hagyod a saját kis nosztalgia-mozijában, és reménykedsz, ezentúl rólad is tart majd ott egy filmet.

Amit veszíthetsz: önbecsülés. Nem túl üdítő más nő árnyékában élni annak biztos tudatában, hogy mindössze egy pótlék vagy. Mint az alkoholmentes sör.

Stresszfaktor: A szépség

fräulein on air: Jász Hajnal Virág

Esküdni mernék, hogy a nők nagy része bőgött már át éjszakát/napot a külseje miatt. A nők nagy része van olyan büszke, hogy ebben az önsajnáló lélekállapotban nem marad benne. Inkább önigazoló hadjáratot indít! Vannak, akik lefekszenek valakivel, akit nagyon-nagyon jó pasinak gondolnak, főleg magukhoz mérten. Vannak, akik vesznek magunknak egy nagyon menő ruhadarabot, akik elrohannak kozmetikushoz, fodrászhoz, manikűröshöz, és „tataroztatnak”. Aztán olyanok is vannak, akik elgondolkodnak a szépséghez való viszonyukon, a társadalom szépséghez való viszonyán, no és persze, magán ezen az elvont fogalmon.

Régen szexi,  ma meg duci. Vagy mégsem?

A szépség szubjektivitása és belülről fakadása egy olyan téma, ami újra meg újra előkerül, de mégis, mindig érdemes beszélni róla. Egyrészt, adott a kérdés: vajon a két nem ugyanazt gondolja szépnek? Korántsem. Legalábbis, az én férfiismerőseim (akad néhány, faggatom is őket), a nőkhöz képest, teljesen másképp állnak a dologhoz. Többnyire van valami fixációjuk, egy bizonyos részlet, ami fontos nekik: van, akinek a mellek, van, akinek a fenék, van, akinek a szemek, a száj, a haj, stb… És vannak jó sokan, akiknek az összkép. Nem feltétlenül a feltűnő szépségre utaznak, inkább a harmóniát, a megfelelő arányokat keresik. Emellett elsődleges nekik (általában), a személyes varázs. Hogy a nőben legyen valami plusz, ami nekik szemet szúr.

 Azonban sajnos, az utóbbi években a férfiak között elburjánzottak az úgynevezett „mutogatós bácsik”. És itt most nem a szatírokra gondolok. Hanem azokra, a nagyrészt diszkók, elitegyetemek és dús pénztárcák által elszaporodott, deviáns férfiakra, akiknek jó csaj KELL. Jó csaj, akit mutogatni lehet, aki lényegében egy szép kiállítási tárgy. Ezt persze, adott esetben finanszírozni is hajlandóak. A szépség tehát számukra olyasmi, ami az anyagi helyzetüket is demonstrálja, a nő szépsége az ő fényüket emeli.

Emellett vannak az álmodozó pasik. Ők a Playboy-on meg túl sok pornón nevelkedtek, és amennyiben már sikerült elveszteni a szüzességüket, meglepődtek, miért „kevesebb a csajon a cici a megszokottnál.” Az ő szemükben a szépség szoborszerűséget jelent. De hála istennek, a férfiak azért általában józanabbak ennél, a médiát többnyire a helyén kezelik.

De mit gondolnak a nők? Első és állandó igazság: a nők nagyobb része mindig más akar lenni, mint amilyen. Ergo, azt látja szépnek, amilyen jó eséllyel nem lehet. Az egyenes göndör akar lenni, a szőke barna, a magas alacsony, a kismellű nagymellű, az idősebb fiatalos, a kerek arcú meg lófejű… És ugyanez fordítva. A szépségipar meg ezt alaposan ki is használja.

Második igazság: a nőket nagyon befolyásolja a média. A trendeket követő, igényes, jól szituált nők gyakorlatilag egy kollektív tudatban élnek. Abban, amit a menő magazinok és aktuális celebek sugallnak. A szépség esetükben egy folyamatosan változó, de örökösen vágyott tényező, amelyben példaképeik, elérni kívánt súlyuk, és álom ruhatáruk is van.

Harmadik igazság: a divat a szépség szimbóluma, miközben nem mindig szép. Ha megnézzük az aktuális trendeket, mindig van legalább egy-kettő, aminek köze sincs a szépséghez. Inkább csak a „trendi vagyok, szóval biztos szép is” státuszt hivatottak szimbolizálni.

Negyedik, nem feltétlenül igazság (az olvasóra bízom az ítélkezést): a szép nők üresek. Alapvetően azt mondanám, ez egy csúnya előítélet. A gyakorlati tapasztalataim azonban azt igazolják, hogy a társadalmilag szépnek kikiáltott, vagyis az aktuális divat szerint szépnek ítélt nők tényleg szinte zéró belbeccsel lettek megáldva. (Főleg az IQ-t, az EQ-t, meg a személyiség összetettségét értem ez alatt.) Azonban ez nem feltétlenül az ő hibájuk. Egyszerűen minden irányból csodálat érkezik feléjük, így nincs szükségük arra, hogy más módon próbáljanak kitörni. Míg egy kevésbé szép, de magára azért igényes nő, megpróbálja kihozni magából a maximumot. Ebbe pedig, természetesen, beletartoznak a belső értékek is: az önfejlesztés, tanulás, magasabb tudatosság.  (Bár még így is elcsépeltek a „szépség belülről fakad” típusú mondások, hiszen ki a francot vigasztal, hogy kedves meg okos, ha inkább a topmodell barátnőjét hívják meg újabb meg újabb koktélokra?) …

Összegzésként megállapítható, hogy a szépség egy adottság. Egy nagyon jó adottság, hiszen rögtön észrevenni, bármiféle erőfeszítés nélkül. Emellett azonban, egy folyton változó tényező. Lehet, hogy a mai trendek szerint szép valaki, holnap már talán nem lesz az. Ezen kívül múlandó is, igazán hatásosan tenni ellene továbbra sem lehet. A szépség olyasmi, amit, ha valaki ügyes, jól kihasználhat. Ha azonban valaki tényleg ügyes, a szépség helyett egyéb képességeivel is tehet ugyanígy. Mindenkiben van valami szép, és, ha okosan emeljük ki, nyertünk… Azt hiszem, idővel, ahogy „beérik”, minden nő megtalálja a módszereket arra, hogyan felhívja magára a figyelmet. Erre viszont tényleg belül van a válasz.

Hétköznapi szenvedély

fräulein on air: Jász Hajnal Virág

Mikor voltál utoljára szenvedélyes? Mikor volt utoljára olyan, hogy szenvedéllyel vetetted bele magad valamibe? Önfeledten, korlátokat nem ismerve, utat engedve a vágyaidnak, felülbírálás nélkül engedve, hogy testet öltsenek?

Gondolkodsz?

…Még mindig gondolkodsz?

[forr. tumblr]

Első válaszod biztosan a szex. Vagy a szerelem… Ideális esetben a kettő kombinált változata.

Ezek szerint Te is a huszonegyedik századi értelmiség azon típusába tartozol, akit felzabált a józanság. Nincs ezen mit szégyellni, így jártam én is. Meg sokan mások. Abból áll az életünk, hogy folyamatosan kontroll alatt tartjuk magunkat. A társadalomhoz való idomulás az oka, gondolom. Ránk van kényszerítve a „szenvedélytelenség.” Ha megnézünk egy iskolát vagy munkahelyet, elképesztően ingerszegény közeg. Nincs tér a vágyainknak a szürke hétköznapokban, erőnk sincs hozzá, hogy szabadjára engedjük…  Elfáradunk ugyanis az állandó önkontrollban, felemészt minket a fantáziát és átélést nélkülöző környezet. Aztán meg szenvedéllyel tömjük magunkba a tábla csokit vagy zacskó csipszet. (Én speciel, mint valami éhenkórász macska, kétpofára szoktam, mert ott aztán van tér a vágyaknak, végre lehetek szenvedélygombóc.)

De térjünk vissza a szexhez, legtöbben mégiscsak azzal azonosítják a szenvedélyt, mint fogalmat.  Pontosan ezért pedig, ahogy látom, ez egyfajta kötelező szenvedéllyé vált, mintha más nem is létezne. Nyomják ránk mindenhonnan, a magazinok hasábjai „több-jobb-orbitálisabb” szexet és orgazmust ígérő praktikákkal szolgálnak. A reklámokból és tévéműsorokból ordít a bujaság, egy tisztességes mozifilm sem létezhet legalább utalás nélkül. Ez már annyira sokkolóan szenvedélyes, hogy pont a lényeg veszik el. Mi a lényeg? Az átélés. Hogy van legalább olyan színtér az életünkben, amikor „lemehetünk állatba”, megőrülhetünk, odavethetjük magunkat egy kis bűnnek, ledobhatunk minden maszkot, sírhatunk és karmolhatunk. De a varázs eltűnik akkor, ha ezt elvárásként erőltetik ránk.

Hol van hát a szenvedély, miért nincs igazi mámor? Mégsem rúghatunk be minden este, mégsem használhatunk stimuláns szereket, ez tönkretenne mindenkit… Hát pont ezért. Mert a szenvedély egy kicsit mindig megöl, egy kicsit mindig nyomorba dönt. Ha életünk összes pontja tele lenne vele, gyorsan elpusztulnánk… Mint Joplin vagy Winehouse. A szenvedély valamiféle alkalmi kiváltság, amikor a pillanatban elmerülhetünk. Amikor egy kicsit meghalunk, egy kicsit megfeledkezünk mindenről. De tény, hogy több idő és több tér kéne neki, mert a nélkülözése is elpusztíthat.

Nem tudunk mást tenni, mi, józanság által felzabáltak, hogy igyekszünk mindenbe csempészni egy kicsit. Mindent intenzívebben átélni, többször lenni a jelen pillanatban, szenvedéllyel fűszerezni az íztelen fogásokat. Persze nem halálos adaggal. Elég egy csipetnyi.