Utazás a vénuszdomb körül

[fräulein on air: Varga Vivien A.]

Csak idő kérdése, míg ki nem nő egy újabb szőrszál. Sőt! Ha egyet kihúzol, öt újabb jön eltemetni az elsőt. Ez a helyzet a bozonttal is: amennyire ellenezték eddig, most hirtelen irtó menő lett. Kösd pórázra a hónaljkutyát, irány a bokros vénuszdomb!

öööööh...ok.

A női bozontos rehabilitása is csak idő kérdése volt. Egy furcsa érzés lengi most körül a világot. Az, hogy a nők többet érdemelnek. Jobban és többet teljesítenek, mint a férfiak. Mintha hirtelen ráébredt volna erre a nők többsége. Annyi sérelem van ebben a női kollektív tudatban, hogy most tisztán érezni egy lelki hadjáratot a férfi nem ellen: Micsoda, a férfi leszarja az öltözködését? Hordjunk XXL pulcsikat és boyfriend nadrágokat behemót futócipővel! Nesze. Nekünk sem muszáj tetszetősnek lenni. A férfi nem tud viselkedni, káromkodik és jobbra balra kúrogat? Leszarja, mi jó neked az ágyban? Akkor öcsém tessék, tudok én is olyan bunkó lenni, felállítom a farkadat és úgy hagyom, görcsöljön csak hajnalig. Aztán röhögve elújságolom ezt a barátnőimnek.

Hát innen kérem már csak egy lépés a természetes szőrzet. Kinek nem jutott még eszébe az első láb után feladni az egész borotválósdit. Nem beszélve a rettenetesen fájdalmas gyantázásról és epilálásról! Hála a magas pornókultúra análfixációjának amúgy is bővült a gyomtalanítandó helyek száma, ami ráadásul egészségügyileg nem is veszélytelen.

És minek ez a sok szenvedés? A férfiakért. Holott a legtöbb meg sem érdemli, mert agyilag 16 éves és a farka köré csavarja  a világot. A megbántott nő tehát bosszút akar. Mit vesz el tehát a férfitól? A vaginát. Az ártatlan kopaszbarackból rejtélyes afrót csinál, ami fogtól meduzáig bármit rejtegethet! A férfi ősfélelme, a freudi vagina dentata (fogas vagina) újra életre kelt!

Vénusz borotválkozott!

A szőr meg a haj ősidők óta hatalmat szimbolizál. A borotválás mindig egyfajta védelem és erő elveszítése. A híres Vagina Monológokban van az a rész, ahol a férj csak úgy hajlandó lefeküdni feleségével, ha a kopasz az intimzónája. Szegény nőnek rémálom, mert a bőre nem bírja és kipattogzik, másrészt védtelenségként éli át. Ez egy pár évtizeddel előbb játszódik, mikor még nem volt divat a borotválás. Persze, van a bozontban valami vad, egy fajta titok és bátorság. Statement-szerű. Olyan "leszarom, mit gondolsz rólam, így kell elfogadnod." 

Miközben a kislányosra borotvált punci már semmi titkot nem takar. Ott van leplezetlenül, védtelen és átlátható. És ez is a borotválás lényege: egy ilyen világban nem nőhet szőr, ahol még az ánusz is rózsaszín, a punci púderezett, ahol minden homogén színű. Átlátszó irodaház, átlátszó fanszőrzet, semmi zsákbamacska! Na és persze a pornók miatt is kopaszítunk: A borotválási kultusz körülbelül a 90-es évek közepén kezdődött. Amikor a pornóiparban nagy divatba jött az orális szex, hirtelen mindenki brazilban utazott szőrügyileg. (Eközben a legtöbb férfi vígan növeszti ma is tovább a bermúda háromszögét. Nekik persze lehet. És jobb is, aki ült már szúrós bőrön, tudja, miért.)

A mi generációnk már borotváltan nőtt fel, ezért furcsa rezervátumot növeszteni. És felmerül a kérdés: Ha megtesszük, és lefeküdnénk valakivel, nem futna ki a világból? A gondolat, hogy valaki nem tart minket kívánatosnak, azonnal megöli a bennünk élő amazont. És, tipik nő, a lázadás előbb végződik mint kezdődik, hiúságunk miatt. Holott New Yorkban már a próbababák is bush-ot hordanak.

A szépségnek egyébként egy egyszerű receptje van: mindig a rendhagyó szebb. Tehát a sivatagban mindig az oázis. A férfiak is átélhették nem rég a dús szakáll revival-jet. Tudományos vizsgálatok alapján kiderült, hogy a nők döntő többsége mindig a szakállas pofát találta érdekesebbnek, feltéve, ha egy csoport borotvált között mozgott. Talán ez az intimszőrzet comeback-jének titka is: ami ritka, az szép. Jó, hogy nem kell minden divatot követni. Majd a celebek ezt is elintézik helyettünk. A New York Times már kikiáltotta az intimszőr szabadságát, Madonna már előkotorja a hónaljszőr parókát. És tényleg, valahogy nem is néz ki olyan rosszul...vagy de?

Stresszfaktor: A szépség

fräulein on air: Jász Hajnal Virág

Esküdni mernék, hogy a nők nagy része bőgött már át éjszakát/napot a külseje miatt. A nők nagy része van olyan büszke, hogy ebben az önsajnáló lélekállapotban nem marad benne. Inkább önigazoló hadjáratot indít! Vannak, akik lefekszenek valakivel, akit nagyon-nagyon jó pasinak gondolnak, főleg magukhoz mérten. Vannak, akik vesznek magunknak egy nagyon menő ruhadarabot, akik elrohannak kozmetikushoz, fodrászhoz, manikűröshöz, és „tataroztatnak”. Aztán olyanok is vannak, akik elgondolkodnak a szépséghez való viszonyukon, a társadalom szépséghez való viszonyán, no és persze, magán ezen az elvont fogalmon.

Régen szexi,  ma meg duci. Vagy mégsem?

A szépség szubjektivitása és belülről fakadása egy olyan téma, ami újra meg újra előkerül, de mégis, mindig érdemes beszélni róla. Egyrészt, adott a kérdés: vajon a két nem ugyanazt gondolja szépnek? Korántsem. Legalábbis, az én férfiismerőseim (akad néhány, faggatom is őket), a nőkhöz képest, teljesen másképp állnak a dologhoz. Többnyire van valami fixációjuk, egy bizonyos részlet, ami fontos nekik: van, akinek a mellek, van, akinek a fenék, van, akinek a szemek, a száj, a haj, stb… És vannak jó sokan, akiknek az összkép. Nem feltétlenül a feltűnő szépségre utaznak, inkább a harmóniát, a megfelelő arányokat keresik. Emellett elsődleges nekik (általában), a személyes varázs. Hogy a nőben legyen valami plusz, ami nekik szemet szúr.

 Azonban sajnos, az utóbbi években a férfiak között elburjánzottak az úgynevezett „mutogatós bácsik”. És itt most nem a szatírokra gondolok. Hanem azokra, a nagyrészt diszkók, elitegyetemek és dús pénztárcák által elszaporodott, deviáns férfiakra, akiknek jó csaj KELL. Jó csaj, akit mutogatni lehet, aki lényegében egy szép kiállítási tárgy. Ezt persze, adott esetben finanszírozni is hajlandóak. A szépség tehát számukra olyasmi, ami az anyagi helyzetüket is demonstrálja, a nő szépsége az ő fényüket emeli.

Emellett vannak az álmodozó pasik. Ők a Playboy-on meg túl sok pornón nevelkedtek, és amennyiben már sikerült elveszteni a szüzességüket, meglepődtek, miért „kevesebb a csajon a cici a megszokottnál.” Az ő szemükben a szépség szoborszerűséget jelent. De hála istennek, a férfiak azért általában józanabbak ennél, a médiát többnyire a helyén kezelik.

De mit gondolnak a nők? Első és állandó igazság: a nők nagyobb része mindig más akar lenni, mint amilyen. Ergo, azt látja szépnek, amilyen jó eséllyel nem lehet. Az egyenes göndör akar lenni, a szőke barna, a magas alacsony, a kismellű nagymellű, az idősebb fiatalos, a kerek arcú meg lófejű… És ugyanez fordítva. A szépségipar meg ezt alaposan ki is használja.

Második igazság: a nőket nagyon befolyásolja a média. A trendeket követő, igényes, jól szituált nők gyakorlatilag egy kollektív tudatban élnek. Abban, amit a menő magazinok és aktuális celebek sugallnak. A szépség esetükben egy folyamatosan változó, de örökösen vágyott tényező, amelyben példaképeik, elérni kívánt súlyuk, és álom ruhatáruk is van.

Harmadik igazság: a divat a szépség szimbóluma, miközben nem mindig szép. Ha megnézzük az aktuális trendeket, mindig van legalább egy-kettő, aminek köze sincs a szépséghez. Inkább csak a „trendi vagyok, szóval biztos szép is” státuszt hivatottak szimbolizálni.

Negyedik, nem feltétlenül igazság (az olvasóra bízom az ítélkezést): a szép nők üresek. Alapvetően azt mondanám, ez egy csúnya előítélet. A gyakorlati tapasztalataim azonban azt igazolják, hogy a társadalmilag szépnek kikiáltott, vagyis az aktuális divat szerint szépnek ítélt nők tényleg szinte zéró belbeccsel lettek megáldva. (Főleg az IQ-t, az EQ-t, meg a személyiség összetettségét értem ez alatt.) Azonban ez nem feltétlenül az ő hibájuk. Egyszerűen minden irányból csodálat érkezik feléjük, így nincs szükségük arra, hogy más módon próbáljanak kitörni. Míg egy kevésbé szép, de magára azért igényes nő, megpróbálja kihozni magából a maximumot. Ebbe pedig, természetesen, beletartoznak a belső értékek is: az önfejlesztés, tanulás, magasabb tudatosság.  (Bár még így is elcsépeltek a „szépség belülről fakad” típusú mondások, hiszen ki a francot vigasztal, hogy kedves meg okos, ha inkább a topmodell barátnőjét hívják meg újabb meg újabb koktélokra?) …

Összegzésként megállapítható, hogy a szépség egy adottság. Egy nagyon jó adottság, hiszen rögtön észrevenni, bármiféle erőfeszítés nélkül. Emellett azonban, egy folyton változó tényező. Lehet, hogy a mai trendek szerint szép valaki, holnap már talán nem lesz az. Ezen kívül múlandó is, igazán hatásosan tenni ellene továbbra sem lehet. A szépség olyasmi, amit, ha valaki ügyes, jól kihasználhat. Ha azonban valaki tényleg ügyes, a szépség helyett egyéb képességeivel is tehet ugyanígy. Mindenkiben van valami szép, és, ha okosan emeljük ki, nyertünk… Azt hiszem, idővel, ahogy „beérik”, minden nő megtalálja a módszereket arra, hogyan felhívja magára a figyelmet. Erre viszont tényleg belül van a válasz.

Leányvásár - a bók még mindig grátisz!

fräulein on air: Nagy Kátya

A lányok megnézik a lányokat. Néha még jobban, mint a férfiak. Kerek vagy lapos fenék, zömök vagy hosszú vékony comb, lapos vagy husis has? Egy átlagos reggelen mi lányok is legalább annyira stírölünk más nőket, mint a kiéhezett férfiak. Csak mások a motivációk.

Fotó: Molnár Fruzsi Photography (http://fryatwoodstock.tumblr.com/)

Míg a férfiak szexuális indíttatásból legeltetik szemüket a lányok fenekén, addig mi önigazolást keresünk. Nekem ugye kisebb/feszesebb/laposabb/izmosabb/formásabb/simább tomporom, combom, hasam, karom van? A már-már mániákus összehasonlítgatás természetesen nem szül nagyobb magabiztosságot, maximum apró örömöket okozhatnak, ha osztálytalálkozón az ügyeletes jó csajról kiderül, hogy már nem is olyan bomba, míg te, az egykori elefánt már egyszárnyú ajtókon is vígan besiklasz. Azért bámulunk, mert mindig, mindent hasonlítgatunk. Ha nem a testalkatot, a ruhát nézzük, ihletet merítünk, csodálunk vagy irigykedünk.

Mert a legtöbben egyáltalán nem bízunk önmagukban, elégedetlenek vagyunk a testünkkel, a megjelenésünkkel, akkor is ha túl nagy valamink, akkor is, ha pici. Ott vagyunk domborúak, ahol homorúak szeretnénk lenni és ott homorúak, ahol a dombságnak örülnénk. A mustra közben pedig meg sem fordul a fejünkben, hogy az 50kg-os csinos lány ugyanúgy kövérnek látja magát a tükörben, mint én, vagy hogy aki elégedett az alakjával az az orrát gondolja görbének, aki történetesen fitness edző és irigylésre méltóan kisportolt alakja van, az meg a combjával nem tud dűlőre jutni. És ha elégedettek is vagyunk valamely részünkkel, mindig követi azt egy de és egy ha. De ha még öt kilóval kevesebb lennék…

Nyilván, a médiában sokat sulykolt testképnek is nagy szerepe van abban, hogy csak kevesen tudunk zöld ágra vergődni magunkkal, de még inkább az élet minden területére kiterjedő maximalizmusunkkal. Mindenki szeretne okos, sikeres, jó nő lenni és ezért koplalunk, izzadunk, vétkezünk, vezeklünk és éjszakázunk, hogy megfeleljünk a saját elvárásainknak. Mert nem a család, nem a férfiak, nem a munkáltatónk és nem a többi nő az, aki nincs megelégedve a külsőnkkel, hanem mi magunk vagyunk azok.

Nem tudjuk elfogadni, hogy jók vagyunk úgy, ahogy vagyunk, mert mindig találunk valakit körülöttünk, aki szerintünk jobb, akire jobb lenne hasonlítani. Ez az elégedetlenség pedig képes teljesen begyűrűzni a tudatunkba, annyira, hogy szinte nincs olyan étkezés, olyan csoki falat, ami után ne gondolnék egyből bűntudattal a mérleg megugró nyelvére, a szűkülő ruhákra. Saját testünkkel kapcsolatos rögeszméink pedig megülnek a mindennapjainkon, a randikon, az állásinterjúkon, a behúzott hasakon.  

Ha ezeket teljesen nem is tudjuk elengedni, nem szabad hagyni, hogy eluralkodjon rajtunk a negatív önszemlélet, meg kell találni azt a kikapcsoló gombot, amivel időnként kispadra ültethető a folyamatos önostorozás. És amikor ez sikerül, amikor mindenféle testparától függetlenül jól tudjuk érezni magunkat, akkor vagyunk környezetünk számára a legvonzóbbak és akkor kapjuk a legkedvesebb szavakat is, amiket el kell hinni, el kell raktározni és megpróbálni „beépíteni” önmagunkba. A bókot el kell fogadni, a bókot kapott testrészre pedig büszkének kell lenni. Nekem állandó súly fóbiám van, de nagyon sok elismerő szót kaptam már a szemeimre, amikre egy idő után elkezdtem büszke lenni. Az ilyen apró dolgok is rengeteget tesznek egy nő kisugárzásához, egyike a sok apró lépéseknek, amik saját külsőnk elfogadásához, lassan épülő büszkeségünkhöz vezet. És igen, a stírölés is egy sunyi módja annak, hogy időnként picit spanoljuk önmagunk megítélését. Mert csalni néha ér. 

Ha igen, miért nem? – Barátság férfi és nő között

fräulein on air: Varga Vivien A.

„Lehet-e barátság férfi és nő között, és ha igen, miért nem?” – kérdezte Karinthy Frigyes. Saját korában tiszta volt a válasz, mégpedig: Nem. A kérdés manapság megválaszolatlan. Befészkelte magát baráti köreinkbe. Ideje aktualizálni.

két jó barát (forr.tumblr)

A probléma főleg akkor üti fel a fejét, amikor új párkapcsolatba lépünk. Saját viszonyainkkal tisztában vagyunk, legyen az nő vagy férfi, lényeg, hogy barát. A jobbik felünket mégis rossz szemmel nézzük, ha ellenkező neművel vigadozik, a féltékenységet ezen ingoványos talajon jól lehet táplálni. „De ő csak barát!” mantrázza a kedves, és akaratlanul is agonizálni kezdünk. Akaratlanul, mert mégis csak modern, szabadelvű emberek vagyunk, és tudjuk nagyon jól, hogy létezhet barátság a két nem között - vagy mégsem?

Az aggódásunk ezzel a kérdéssel kapcsolatosan nem a mi személyes szűklátókörűségünk, hanem egy örökölt hagyományminta, amit nehezebben tudunk magunkról levetni, mint gondolnánk. A férfi és nő között barátság ugyanis viszonylag új keletű dolog, és mi magunk sem tudunk 100%-ban hinni benne.

Bár az androgün kultusz már neki állt kiradírozni a határokat, a Vénusz és a Mars még mindig nem egy bolygó, hanem kettő, és ez a barátságokat is merőben meghatározza. A kérdést megnehezíti az a tény, hogy a barátság és a szerelem hasonlóan működnek. Mind kettőnek egyfajta "lélekrokonság" képezi az alapját, ami ráadásul testileg is kimutatható: Phillippe Rushton kanadai pszichológus kutatásai szerint a barátok "lélekrokonságát" valójában a genetikai rokonság okozza. Vagyis:

Barátoknak és szeretőknek hasonló a genetikai állományuk. Ezzel magyarázható, hogy általában szeretjük barátaink szagát (ha tudatosan nem is érezzük), és persze hogy a szag alapján választunk párt. Naivan, biológiailag szemlélve tehát nem találunk ürügyet arra, hogy az egyik sráccal miért járunk, a másikkal meg miért csak barátkozunk. Nem is itt van a kutya elásva. Hanem sokkal mélyebben.

Lionel Tiger antropológus, szintén kanadai, kissé közhelyesen, de mégis az őskorban véli a férfi- és ezzel szemben a női barátság gyökereit felfedezni. Mint tudjuk a férfiak vadásztak, és a nőkre maradt a többi unalmas tevékenység, mint bogyókat csipegetni és gyerekek után szaladgálni. Egyedül mamutra vadászni felért volna egy öngyilkossággal, tehát a férfiak elég korán megtanultak egy közös célért összefogni. Ennek a maradványait megfigyelhetjük focimeccseken is, ahol a teremtés koronái együtt bömbölnek a gólokért. Egy férfi baráti köre ezen felül kiterjedtebb, és azóta is közös aktivitáson, cselekvésen alapszik, olyan elvek mellett mint a lojalitás és a tűzön-vízen át kitartó hűség.

Bogyószedegetés közben pedig mi mást tehettünk volna mi fräuleinok, minthogy férjeinkről és anyósainkról panaszkodjunk, lelkizzünk és a szomszéd barlang lakóiról pletykálkodjunk. A női barátságban viszont ritka a lojalitás, mert a gyűjtögetés inkább vetélytársakat faragott belőlünk; nyilván a saját családunknak akartuk a lefrissebb gyümiket és legzamatosabb hernyókat. Ha mégis akad egy igazi barinő, a hűség nagyobb mértékű lehet mint a férfiaknál. A női baráti kőr ezért szűkebb, de intimebb, a hangsúly nem az együtt csináláson, hanem az együttérzésen van.  Szóval együttérzés kontra együtt-csinálás. Ez az alapvető akadálya a férfi-női barátságnak, de nem az egyetlen.

Mert persze végül, de nem utolsó sorban, a szexualitás sem éppen segít az akadályok leküzdésében. A Journal of Social and Personal Relationship felmérése legalábbis egyértelműen bizonyította, hogy a férfi-női barátságokban, ha minimálisan is, igenis ott bujkál a szexuális vonzalom. Ezeken a barátságokon belül a férfiak inkább hajlanak a szexuális közeledésre, mint a nők, akik ritkábban lépik át a barátság határait.

Egy további fontos tényező a szocializálódás. Egy ellenkező nemű testvérrel rendelkező ember jobban tud viszonyulni a nemek közötti különbségekhez, és jobban ki tudja aknázni a férfi-női barátság előnyeit: a felszabadulnak az agymenés terheitől és az ökörködnek, a férfiak pedig becsülik, hogy kiönthetik a szívüket.

Kérdéses marad az a végső tényező, ami szerelmet, és nem barátságot teremt két ember között, ha már a "lelki rokonság" megvan. Gyakran a szerelmet kizáró feltételek hozzák létre a nemek közötti barátságot, mint például egy másik ember vagy társadalmi normák. A volt pasi legjobb barátjával egyszerűen nem illik összejönni, és egy pár évtizeddel idősebbel sem. De a leggyakoribb kizáró ok - valljuk be - a másik külseje. Ha fejre állítjuk, akkor sem fog jobban bejönni az a kedves pasi. Szomorú, de tény.

Karinthyra visszatérve, nos, ő azt vallotta, hogy annyira tud férfi lenni, mint amennyire nő az adott nő. A mi világunkban talán elképedne, mert eléggé semmilyennek érezhetné magát, főleg még pár évtizeddel később. A nemek közötti barátság feltétele az androgün tudat: ugyanis minél jobban azonosul valaki saját nemével, annál inkább nem tudja elképzelni, hogy barátkozna ellenkező nemű személlyel. Egy hagyományos értelemben vett nőies nő és egy férfias férfi között csak szexuális kapcsolat alakulhat ki. De itt már új szelek fújnak: a nők férfiasodnak, a férfiak elnőiesednek. Hogy ez jobb lesz-e vagy sem, majd kiderül. Megyek hernyót szedni.