fräulein on air: Varga Vivien
egy barátnőmnek.
Mindig is erre tanítottak. Álmokat megvalósítani.
Kiskorodtól kezdve erre törekszel. Vagy papás-mamást játszottál, vagy a barbi-babáidat
öltöztetted, olyanná, amilyennek magadat képzelted. Állatorvos voltál, színésznő
vagy királylány, vagy persze minden együtt. Ken, Barbie egyetlen szerelme,
minden este hazajött egy csokor virággal a kezében, hogy aztán a rózsaszín
cabrioban kiruccanjanak. Úgy képzelted, veled is ez fog történni. Fel akartál
nőni. A közhiedelemmel ellentétben, egy gyerek sem szeret igazán gyerek lenni.
Ki akar törni a szülő felügyelete alól. Saját lakást, saját kocsit. Saját
munkát. Saját élményeket. Saját életet. Nem gyereknek, felnőttnek lenni jó. A
gyerekkor visszasírásának egy oka van: a feladás.
 |
| grafika: Varga Vivien |
Mert felnősz, és észreveszed, hogy semmi nem olyan, ahogy gyerekként
képzelted. Egy kicsit legyintesz is talán. Úgysem lettem volna jó színésznő/állatorvos/királylány.
Úgy sincs olyan, hogy nagy szerelem. A realizmus kegyetlenül betöri a szép jó
világod ajtaját, s ott is marad. Ezentúl együtt várjátok minden nap az életet.
Nem mozogtok. De néha összesúgtok.
- Mi lenne, - kérdezed tőle, - mi lenne, ha mégis csak
megpróbálnám? Otthagyom az állásomat, és azt tanulom, amit szeretnék. És jó
leszek benne.
- Nem fognak felvenni. Lehet. Inkább maradj itt velem, majd
talán magától alakul. Igyál inkább még valamit.
- De magától semmi nem alakul. Vagy igen?
- Akkor menjél. Ha te is munkanélküli akarsz lenni. Ha
mindenképpen fel akarod adni az otthonodat. A városodat. A megszokott
légkörödet. Ha koppanni akarsz, és a végén az utca sarkán akarod találni magad,
a CBA melletti csövik mellett, menjél.
- Igaz. - Nézitek tovább az ajtót, azt, ahonnan az
úgynevezett realista életszemlélet besuhant, valamikor, nem is tudod pontosan,
mikor. Valamikor az első kudarc és az utolsó visszautasítás között. Ő az eszed,
rá támaszkodsz, most is.
- De akkor mégis mire várunk?
- Hát arra, hogy jobb legyen.
Valami benned még sem adja fel. Nézel ki az ablakon,
számolod a csészenyomokat, de álmodozol. Csengetnek. Sajnos csak a szomszéd, a
cinikusság. Hírekkel jött. Valakinek sikerült, azt mondja, közben úgy elterül a kanapédon, mintha csak otthon lenne. -
Képzeljétek el, - kezdi, - barátnőtöknek sikerült. Kiment Afrikába önkéntesnek.
Körülbelül egy hete. Azt mondja, jól van. Pah, meddig, kérdezem én? Míg aids-es
nem lesz. De akár egy malária is elég, amit valami bushmanntól elkapott. Hakuna
Matata, ubuntu, kampec. Hahaha!
Én mondom, ennyi pénzt pazarolni ilyen marhaságra, hülye is
lennék. Önzetlenség, hogy el ne röhögjem magam. Az egész világ élményekre van
kihegyezve. Élménytársadalom. Van, aki koromsötét szobákban vacsorázik, csak
hogy megtapasztalja, milyen vakon enni. "Vakrandi". HA. HA. Ha. Aki
vonattal megy Kína felé, több ezer mérföldet, na az sem normális. Egy büdös vonaton egy csomó ruszkival, később
Dzsingisz Khannal. Kínja felé menjen inkább.
HA. HA. HA. Hát te meg? Mi van a szemedben? Könnyek, ne tán csillogás?
Maradj csak a helyeden. Jó itt neked, az eszed mellett. Hiszen megvan mindened.
Na mentem, nem bírom a naivitásodat.
Így éltem. Sokszor. De nem rég felcsendült egy szám a
rádióban. Éppen reggeliztünk. Az eszem nem halotta, de szíven ütött:
One day baby, we'll be old
Oh
baby, we'll be old
And think of all the stories that we
could have told.
És eszembe jut. Nem feltételes múltban akarok beszélni
öregkoromban. Nem akarom, hogy valaha is azt mondjam, hogy HA. Azt, hogy HA
bátor lettem volna, megcsináltam volna. Megpróbáltam volna. Ehelyett inkább azt
mondanám, bátor voltam. Megpróbáltam. És ha kudarcot is vallottam, ha estem is,
felálltam újra. Mert bátor voltam. És mert talpra álltam, erős is voltam.
És ha sikerült, akkor szerencsés is voltam.
Felöltöztem, és szó nélkül kimentem az ajtón. Nehéz volt.
Túl sokszor álltam már a küszöbön, hogy elinduljak. De jöttek az evilági
dolgok: a mindig hiányzó pénz, véget nem érő pánikrohamok, mindig éhes
kényelem.
De megtaláltam a kulcsot. Egyszer kell útnak indulni, és a
lábad visz magától. Nem csak a CBA-ig.
(Néha visszanézek. Néha visszamennék. De már nem találom az
utat. Szerencsére.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése