Stresszfaktor: A szépség

fräulein on air: Jász Hajnal Virág

Esküdni mernék, hogy a nők nagy része bőgött már át éjszakát/napot a külseje miatt. A nők nagy része van olyan büszke, hogy ebben az önsajnáló lélekállapotban nem marad benne. Inkább önigazoló hadjáratot indít! Vannak, akik lefekszenek valakivel, akit nagyon-nagyon jó pasinak gondolnak, főleg magukhoz mérten. Vannak, akik vesznek magunknak egy nagyon menő ruhadarabot, akik elrohannak kozmetikushoz, fodrászhoz, manikűröshöz, és „tataroztatnak”. Aztán olyanok is vannak, akik elgondolkodnak a szépséghez való viszonyukon, a társadalom szépséghez való viszonyán, no és persze, magán ezen az elvont fogalmon.

Régen szexi,  ma meg duci. Vagy mégsem?

A szépség szubjektivitása és belülről fakadása egy olyan téma, ami újra meg újra előkerül, de mégis, mindig érdemes beszélni róla. Egyrészt, adott a kérdés: vajon a két nem ugyanazt gondolja szépnek? Korántsem. Legalábbis, az én férfiismerőseim (akad néhány, faggatom is őket), a nőkhöz képest, teljesen másképp állnak a dologhoz. Többnyire van valami fixációjuk, egy bizonyos részlet, ami fontos nekik: van, akinek a mellek, van, akinek a fenék, van, akinek a szemek, a száj, a haj, stb… És vannak jó sokan, akiknek az összkép. Nem feltétlenül a feltűnő szépségre utaznak, inkább a harmóniát, a megfelelő arányokat keresik. Emellett elsődleges nekik (általában), a személyes varázs. Hogy a nőben legyen valami plusz, ami nekik szemet szúr.

 Azonban sajnos, az utóbbi években a férfiak között elburjánzottak az úgynevezett „mutogatós bácsik”. És itt most nem a szatírokra gondolok. Hanem azokra, a nagyrészt diszkók, elitegyetemek és dús pénztárcák által elszaporodott, deviáns férfiakra, akiknek jó csaj KELL. Jó csaj, akit mutogatni lehet, aki lényegében egy szép kiállítási tárgy. Ezt persze, adott esetben finanszírozni is hajlandóak. A szépség tehát számukra olyasmi, ami az anyagi helyzetüket is demonstrálja, a nő szépsége az ő fényüket emeli.

Emellett vannak az álmodozó pasik. Ők a Playboy-on meg túl sok pornón nevelkedtek, és amennyiben már sikerült elveszteni a szüzességüket, meglepődtek, miért „kevesebb a csajon a cici a megszokottnál.” Az ő szemükben a szépség szoborszerűséget jelent. De hála istennek, a férfiak azért általában józanabbak ennél, a médiát többnyire a helyén kezelik.

De mit gondolnak a nők? Első és állandó igazság: a nők nagyobb része mindig más akar lenni, mint amilyen. Ergo, azt látja szépnek, amilyen jó eséllyel nem lehet. Az egyenes göndör akar lenni, a szőke barna, a magas alacsony, a kismellű nagymellű, az idősebb fiatalos, a kerek arcú meg lófejű… És ugyanez fordítva. A szépségipar meg ezt alaposan ki is használja.

Második igazság: a nőket nagyon befolyásolja a média. A trendeket követő, igényes, jól szituált nők gyakorlatilag egy kollektív tudatban élnek. Abban, amit a menő magazinok és aktuális celebek sugallnak. A szépség esetükben egy folyamatosan változó, de örökösen vágyott tényező, amelyben példaképeik, elérni kívánt súlyuk, és álom ruhatáruk is van.

Harmadik igazság: a divat a szépség szimbóluma, miközben nem mindig szép. Ha megnézzük az aktuális trendeket, mindig van legalább egy-kettő, aminek köze sincs a szépséghez. Inkább csak a „trendi vagyok, szóval biztos szép is” státuszt hivatottak szimbolizálni.

Negyedik, nem feltétlenül igazság (az olvasóra bízom az ítélkezést): a szép nők üresek. Alapvetően azt mondanám, ez egy csúnya előítélet. A gyakorlati tapasztalataim azonban azt igazolják, hogy a társadalmilag szépnek kikiáltott, vagyis az aktuális divat szerint szépnek ítélt nők tényleg szinte zéró belbeccsel lettek megáldva. (Főleg az IQ-t, az EQ-t, meg a személyiség összetettségét értem ez alatt.) Azonban ez nem feltétlenül az ő hibájuk. Egyszerűen minden irányból csodálat érkezik feléjük, így nincs szükségük arra, hogy más módon próbáljanak kitörni. Míg egy kevésbé szép, de magára azért igényes nő, megpróbálja kihozni magából a maximumot. Ebbe pedig, természetesen, beletartoznak a belső értékek is: az önfejlesztés, tanulás, magasabb tudatosság.  (Bár még így is elcsépeltek a „szépség belülről fakad” típusú mondások, hiszen ki a francot vigasztal, hogy kedves meg okos, ha inkább a topmodell barátnőjét hívják meg újabb meg újabb koktélokra?) …

Összegzésként megállapítható, hogy a szépség egy adottság. Egy nagyon jó adottság, hiszen rögtön észrevenni, bármiféle erőfeszítés nélkül. Emellett azonban, egy folyton változó tényező. Lehet, hogy a mai trendek szerint szép valaki, holnap már talán nem lesz az. Ezen kívül múlandó is, igazán hatásosan tenni ellene továbbra sem lehet. A szépség olyasmi, amit, ha valaki ügyes, jól kihasználhat. Ha azonban valaki tényleg ügyes, a szépség helyett egyéb képességeivel is tehet ugyanígy. Mindenkiben van valami szép, és, ha okosan emeljük ki, nyertünk… Azt hiszem, idővel, ahogy „beérik”, minden nő megtalálja a módszereket arra, hogyan felhívja magára a figyelmet. Erre viszont tényleg belül van a válasz.

Tükrön innen és túl – ami a divat mögött van

fräulein on air: Katona Ágota

A női magazinok csurig vannak divattippekkel. Kitartó újságírótársnőink ezredszer is lepötyögik nekünk, hogy a keresztbe csíkos optikailag kövérít, az égőpiros sápaszt, farmerkabát farmernadrággal pedig már nem divat. A színes lapok mögött eközben ott szunnyad a megszégyenülés réme: emberként belénk van kódolva, hogy a társaságból való kilógás bűnét kirekesztés követ, ami egyenlő számunkra a lelki értelemben vett halállal. Ezt pedig viselkedésünkön kívül az öltözetünkkel érhetjük el a legkönnyebben, és nem is kell hozzá annyira kilógnunk a tömegből: akár munkahelyünkön is begyűjthetünk pár nem éppen elismerő női pillantást egy kicsit mélyebben dekoltált blúz miatt.

Úgy tűnik, modern nőként szűk határok között mozgunk, számtalan elvárásnak kellene megfelelnünk, miközben soha nem volt még annyi lehetőségünk az öltözködés terén is, mint most. Többé-kevésbé kialakult ízléssel bolyongunk a vállfák erdejében, mindig jobbat akarva vagy az újdonság ízét keresve. Kevés nő van, akit teljesen hidegen hagy az öltözködés: a cél az, hogy elfogadható kinézetünkkel beilleszkedjünk, vagy vonzó nőként pozitív benyomást keltsünk, de emellett számtalan más pszichológiai mozgatórugó is létezik.

(fotó: tumblr.com)

Az, hogy milyen ruhadarabokat viselhetünk, már szinte alig van nemhez, korhoz vagy társadalmi helyzethez kötve. Az anyagiak is egyre kevésbé befolyásolnak, hiszen ha valaki szorgosan járja a turkálókat és a leárazásokat, akár fillérekből állíthat össze magának minőségi ruhatárat. A szabadság nagyobb önkifejezést tesz lehetővé. A kisközösségek átalakulása és felszámolódása egyúttal a kirekesztettség rémét is elaltatja kicsit: ezért lehet az, hogy nagyvárosban élők változatosabban mernek és tudnak öltözködni. Itt azonban egy nagyobb közösség mércéje alá esünk: akaratlanul is viszonyítjuk magunkat a kortársainkhoz, a celebekhez vagy a naprakészség és jólöltözöttség ideáljához.

A jó öltözködés alapja azonban a testi-lelki önismeret. Ha nem az alkati típusodnak megfelelő szabású vagy színű ruhát viselsz, kényelmetlenül fogod magad érezni. Ugyanez áll a lelki alkatra is: egy megrögzött bohém nem fog jól mutatni visszafogott üzletasszonynak öltözve, és fordítva. Minél mélyebben ismered önmagad, annál jobban fogsz öltözködni, és annál kevesebb felesleges ruhadarabtól dagad majd a szekrényed. Kisugárzás nélkül persze még a legstílusosabb outfit is rád aggatott jelmez lesz.

A mosolytalan modellek kifejezéstelen tekintete a nagyvárosi életmódról beszél, és arról a mumusról, amit elidegenedésnek becézünk, és majd egy évszázada kísér minket csendesen. A modellek felettünk járnak a tömegtől elkülönülő, arisztokratikusság pózban, mint az önzés élő szobrai, akik a testükből és a testüknek élnek. Aki túl sokat foglalkozik az öltözködésével, a műkörömmel, a frizurával, az valami más, fontosabb dologtól vonja el idejét – gondolhatjuk a sztereotípiák mentén, és talán igazunk is lesz. Ennek torzképe a pincsikutyát cipelő cicababa.

Az öltözködés egyben fogyasztás is, ezért etikai következményei vannak. Lassan a médiában is nagyobb hangot kapnak a környezetvédelmi hatások és a divatipar hatása a harmadik világra, de egyelőre nem ez az első dolog, ami a divat szóról eszünkbe jut. Az ál-környezetkímélő, zöldre festett áruk marketingfogásként működnek, a tájékozatlan, jóhiszemű vásárló pedig nyugodt szívvel teszi őket a kosarába. Automatikusan vásárolunk. Nem gondolunk bele, hogy a ruhánk színezőanyagául szolgáló festék maradványait legközelebb az ebédünkben kapjuk vissza, a szekrényben századikként sorakozó pólóval pedig, ami talán felmosórongyként végzi, egy arctalan rabszolga éhbérért dolgozott. A szociális és ökológiai tényezők egy termék kapcsán szinte láthatatlanok számunkra, és a legtöbbször elkeserítő képet mutatnak, ami a saját problémáink fényében még akkor is eltörpül számunkra, ha egyáltalán megállunk felette.

Persze mindez nem azt jelenti, hogy az egész divatvilág a Gonosz terméke, és egészében megvetést érdemel. Az európai ruhagyárak munkakörülményei minden bizonnyal humánusabbak és környezetbarátabbak. Egyes divattervezők még törekszenek is arra, hogy környezet- és emberbarát termékeket bocsássanak piacra. A vásárlók hozzáállása, a törvényi szabályozás sokat javíthat a helyzeten, tehát minden rajtunk múlik. A globalizálódott világban szinte mindenki hatással van mindenkire valamilyen módon.

Ne befolyásoljon minket a magazinokból ránk néző, komor arcú és távolságtartó nőideál. Tájékozódjunk, vásároljunk tudatosan, és belülről építsük az önbizalmunkat – hogy tisztább legyen a kép tükrön innen és túl is.

Viselj viselkedést - helló divatfräulein!

fräulein on air: Marton Dóra I.

Az öltözködés életünk része. Mindegy, hogy mennyire érdekel, mennyire szeretjük, minden napnak van legalább 10 olyan perce, amit azzal töltünk, hogy valamit magunkra öltsünk. Persze léteznek egészen szélsőséges esetek, akik csukott szemmel húzkodnak ki random dolgokat a szekrényből, de még ők is kénytelenek belátni, hogy ruha nélkül utcára menni meglehetősen szokatlan lenne - nem jó értelemben. Próbálkozások ugyan vannak, de valljuk be, fogyasztói társadalmunk inkább preferálja a vele, mint a nélküle megoldást, főleg az utcán.

A ruházkodást egyértelműen tekinthetjük a kultúra egyik meghatározó elemének. Számtalan dolog kifejezhető viseletünk által, az iskolások egyenköpenyétől kezdve, a hivatalos szervek, rendőrök, mentősök egyenruháján át, a vallási jelképekig az egyes ruhadarabok mind elmondanak valamit, jelentéssel „ruházzák fel” viselőjüket.

Lepedő? Kardigán? Poncho? Lényeg, hogy szép.
(kép: Fruzsi Molnár Photography http://fryatwoodstock.tumblr.com/)

Az ősembertől és asszonyától a ruha hajdanán funkcionális feladatot töltött be. Mára azonban ez átalakult és a különböző korokon átívelő fejlődésével az önkifejezés egyik kreatív eszközévé vált. A hétköznapok önjelölt divatdiktátorai azonban hajlamosak néha mellélőni: Egyediségre hivatkozva magunkra aggathatunk mindent ami éppen trendi, hogy abból egy újabb trendi outfit szülessen, ám nem ritka, hogy ugyanaz a forradalmi ötlet még 200 másik embernek is kipattant a fejéből aznap reggel és ebből minimum öttel mi is bármikor szembesétálhatunk. Amit persze nem kell feltétlenül tragédiaként megélni, de valószínűleg sok nő számára lehet ismerős ez a „már nem is csillog olyan fényesen a legszebb üveggolyóm” érzés.

Ez a fajta „egyedi” trendiség könnyen visszaüthet, de ugyanígy van ez az alternatív megoldásokkal. Ha mindenki csak biztosítótűkkel összeerősített latexdarabokat hordana, akkor azt idővel valószínűleg nem különösnek, provokatívnak, netán furcsának ítélnénk meg, hanem egész egyszerűen átlagosnak. Vagyis a tömeges kitűnési vágy egy újabb tömeget szülhet.

Részünkről, mint fräuleinok, azt valljuk, hogy egyetlen apró valami, amit mi varrtunk, ragasztottunk, fúrtunk, lyukasztottunk, szabtunk vagy túrtunk a saját, a nagymamánk vagy a szomszédunk szekrényéből könnyebben azonosítható saját személyiségünkkel, mint egy tucatdarab a tucatboltból.

Valószínűleg már sokszor, sokféleképpen elhangzott az a bölcsesség, miszerint soha ne érezzük a divat követésének kényszerűségét. Ha valami elképesztően trendi és éppenséggel nagyon tetszik is nekünk, de sajnos sehogy sem passzol ránk és/vagy hozzánk, legyünk elég erősek és értelmesek ahhoz, hogy elengedjük - vagy ha van rá lehetőségünk, akkor formáljuk a saját képünkre, a saját alkatunkhoz. Illetve ugyanez igaz pepitában, nyugodtan viseljünk egyes ruhadarabokat akkor is, mikor azok éppenséggel nem szerepelnek a címlapokon és kirakatokban. Ha éppen úgy kelünk fel az ágyból, hogy kockásat kizárólag csíkossal vagyunk képesek összekombinálni, akkor nosza! A legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, vagyis a második bőrünkben. Nem véletlen a magyar nyelvben a viselet és viselkedés szavak közös gyökere, ugyanis a viselet teszi ki a  viselkedést - és fordítva.