Undormányos, szent szerelem

[fräulein on air: Varga Vivien A.]

Az utolsó utáni csepp a pohárban aztán végképp betett. A játéknak vége. Minden fiatal nő életében eljön ez a pont, az a határ a határon túl. Odabaszod a telefont a falhoz, nyomsz egy vodkát, elküldöd a jó krva anyjába és törlöd. Stornó, stornó, stornó. Szerződésbontás.

Tehát eljön az a pont, amikor már semmin nem csodálkozol. Amikor már senki nem menekül a lelki nyomor-poklokból, értsd barátnőid és persze Te sem; amikor már ragadsz a szartól meg hízol a sok búbánattól amit nap mint nap magadba szívsz - eljön a nagy sértődés. Annyira vérig besértődsz, hogy - gratulálunk - lelki update-t futtatsz. Isten hozott egy új kasztban. Benőtt a fejed lágya. 

     "Oké. Elmentem." (Cindy Sherman, Cím nélkül, 1999)

                                                 

Viszlát nyomorékok, viszlát tévhitek. Ezentúl egyik csávóban sem bízol, ill. fergeteges, óriási bűvészmutatvány kell ahhoz, hogy egyáltalán megkínáld egy kis bizalommal. Korrekt. Bebizonyult, a mondák és a mítoszok igazak, ha férfiakról van szó, de Hollywoodnak egy szavát ne hidd. Nem, nem fog hirtelen becsengetni életed szerelme, és nem fog megvédeni az aluljáróban undorító szavaktól vagy utolsó pillanatban egy undorító állattól.

Viszont igaz az, hogy akár hogyan is nézel ki, legfőbb céljuk (legtöbbjüknek) hogy ágyba vigyenek. Néhány hibrid úgy csinál, mintha érdekelné a jóléted: Addig kérdezik, hogy elmentél-e, hogy miért nem mentél el és hogy mikor fogsz, hogy a végén már tetteted, csak fogja be a száját. Nyilván, hogy is lehet az, hogy puszta érintése nem röpít nyomban a mennybe? Rágalom! Felségsértés! Nem beszélve általános lelki terrorjukról, a nem jelentkezés, a hajnali kapudöngetések mert baszni akarnak, de amúgy kedves vagy meg gyönyörű, de nem akarok veled járni meg hasonlók, dugni oké. Szóval az általános, mindennapi szemétségeik amelyektől már naphosszat hányni tudnál. 

Lejátszol úgy kamaszkorodtól fogva néhány meccset. Alig várod, hogy egyetemre kerülj, mert ott aztán bajnokok ligája, folytatod, harcolsz, itt egy jobbos, ott egy monokli, de túléled, amíg ugyebár nem szakad el végképp a cérna és mutálsz, hitetlen, szarkasztikus pogánynő nem válik belőled. Mert megkérdezed magadtól, mi a ráknak ez az egész? Mitől lenne nekem jobb egy kapcsolatban, és miért csak erről szól az életem?

"Lehet nincs wifie s csak hívni tud." (Cindy Sherman, Untitled  #90, 1981.)

Nem régiben óriási port kavart egy német újságcikk­*, melyben a nagybetűs SZERELMET korunk hazug vallásának állítják be. A cikkben több szakember is nyilatkozott, pl. az amerikai pszichiáter M. Scott Peck, aki szerint "fáj látnia, hogy az emberek milyen mértékben képesek tönkre tenni magukat a szerelem mitológiája miatt."

Isten tehát valóban halott. Helyébe a szerelem lépett. Egy lélegzetet nem tudunk venni anélkül, hogy torkunkon ne akadna. Mindenki missziója: találd meg messiásodat. Aztán mennybemenetel: fészbukstátusz, közös kégli, oltár az ágy, jeletek szív, de a vége úgyis sírás lesz.

Mert az említett német cikk lényege ez: Annyira magasztaljuk manapság a szerelmet, hogy azt az ideális partnert, azt a messiást soha nem fogjuk megtalálni. Mert egyszerűen senki sem olyan jó, nincs az az Isten, aki ilyet teremthetne. A magas elvárások miatt aztán mindenki válik és tovább áll, új himnuszokat énekel idegen oltároknál. Szociálfilozófus Katharina Ohana szerint, "a szerelem mint póthit főleg a nőket gátolja". Avagy minden sikerükre árnyékot vethet, ha nincsen otthon egy férfi díszpéldányuk. "A nők életértelme a szerelem." 

"És ha csak dugni akar?" (Cindy Sherman, untitled #93) 

Ettől forr fel az agyvized. Mert azért annyira szereted még magad, hogy nem egy pasi miatt tedd tönkre magad. Hogy ne másról szóljon az életed, hogy ne a nyomásnak engedj, a régi női szolgalétnek. Magad akarsz lenni, elérni az álmaidat. Ámen. 

A vodkát megittad, a telefonodat újra összekovácsoltad, bámulsz magad elé. Büszkén mosolyogsz, mert átlátsz a szitán. Téged már nem basznak át, a szerelem Júdás-nője vagy. Neked nem kell. Összerakod magad és a karriert helyezed az első helyre, véded a feminizmust, új krédód a "leszarom a pasikat". Ez életed jelszava egészen holnapig, míg az átkozott cseten fel nem tűnik a tegnap előtti faszkalap.

Te hitetlen.

De ne szégyelld magad, nem vagy egyedül...Csak három parancsolatot jegyezz meg pogányságodból, angyalka. Felejtsd el Coelhót meg müllerpétert, a kiteljesítő kapcsolat receptje: a dezillúzionált, racionálisabb szerelem, Love 2.0.

1. A szerelem nem szent és nem allmighty - avagy nem, a pasi nem fog változni mérhetetlen megváltói szeretetedtől. És te sem leszel jobb általa.

2. Te. Legyél. Az. Első. Minden. Esetben.

3. A szerelem legyen szerződés. Határozd meg értékedet. És értéken alul ne add magad.

(Csak mielőtt kiakadna valamelyik szentfazék, hogy mertem szerződést és szerelmet egy sorba írni...Két út van: aláírni vagy nem. Minden köztes állapot purgatórium, melybe egy férfi önzésből taszít bele. A semmilyen dolgok a legveszélyesebbek, jól jegyezd meg. Szóval no friendship with benefits, legalábbis akkor nincs ha szerelmes vagy.)

*Az említett német cikk itt: http://www.faz.net/aktuell/gesellschaft/menschen/egoistische-zweisamkeit-ersatzreligion-liebe-13152087.html

Gügyögj, üss, alázz, tépj. Emancipálódj.

fräulein on air: Varga Vivien A. 

Eme figyelemfelkeltő cím után biztosan várják a nagy durranást. Csak egy pár szexuális szó kell, hogy az ember felébredjen a laptop-bambulásból. Vagyis évszázadok óta nem változtak az emberek: elejtünk pár vaginát és fütyköst, máris lázban ég mindenki. Még ha úgy is teszünk, mintha nem érdekelne. Szégyellheti magát, kedves olvasó. De tessenek maradni, tényleg erről lesz szó.

Máris témánál vagyunk. Ma már mindent kimerünk mondani, le merünk írni, ha (viszonylag) szabad országban élünk, és sokkal többet meg tudunk engedni magunknak, mint mondjuk a szüleink. Gyorsan változtak az idők. Ahelyett, hogy cikket írnék péntek este, fel mehetnék egy párkereső oldalra és benevezhetnék egy hármas szexbe; vagy kipróbálhatnám, milyen egy sokkal idősebb tatával, miután perkált egy háromfogásos vacsiért a Gundelban. Megtehetném.

Photo: Olivier Zahm (forr. http://purple.fr/diary/tag/sex/?page=17)

Milyen csodálatos szexuális szabadság. Miután a nőt szabadon eresztették, mintha kinyitották volna Pandora szelencéjét, az emberek megbolondultak. A jó test mindenek felett, de ha nem kapunk, megteszi a rondábbik is. Hajnali négy után, részegen úgyis tök mindegy már, milyen zsákbamacskát visz haza az ember. Ott aztán kijön az állat a zacsiból, és mindenféle undormányos dolog történhet, amire hamvas korában mégsem számított volna az ember lánya. Kínjában ráadásul - gyakran - engedi.

Hogy mik lehetnek ezok a dolgok? Ennek csak a fantázia szabhat határt. Fojtogatástól pelenkázásig mindent kitalál a teremtés koronája. A normálisabb törzsi szokásokhoz tartozik még a - persze nem teljes erőből való - ütés. Vagy a gügyögés. A "kukimuki picipunciban" nagyon kiábrándító tud lenni, de később legalább lesz min sírva vihogni a barátnőkkel. Ugyanígy van ez, amikor a férfi kedvenc pornósztárjaitól idéz. Mintha egyszer csak rossz filmbe keveredtünk volna. De a legtöbben mégis belemegyünk. Miért?

Mert valamiért úgy gondoljuk, mindent ki kell egyszer próbálni. A nagy élménytársadalom sodor minket magával. Hiszen a többiek is csinálták már, akkor én miért nem vállalnám az anált? Az ember mintha ebben a pontban - az individualizmus ellenére - semmit nem változott volna, megy a tömeggel tovább, és egy percig nem kérdőjelezi meg, akarom-e ezt egyáltalán. Nem kell csodálkozni, hogy a mai 12 évesek ott tartanak, ahol mi 25 évesen sem.

Ha valami maradt az emancipáció előtti időkből, akkor az a férfi-központúság. Mindig kedvükben akarunk járni. A nőiesességnek az az ismérve, hogy szereti mások gondját viselni, a hálószobára is kiterjed. Jó, ma nincs kedvem orális szexhez. De ha annyira akarod, hát legyen. Mélytorok? Persze, mindegy, hogy hánynom kell tőle meg bekönnyezek. Neked kedves, bármit. Ja, hogy téged éppen ez stimulál. De jó, akkor persze. Sorry, ha fel is jön valami a gyomromból.

Mi történt velünk, fiatal nőkkel? A válasz egyébként kézenfekvő. A pszichológus megmondja.

Az ember mindig harmóniára törekszik. Ha a mérleg egyik oldalán többlet van, igyekszik kiegyenlíteni, hogy egyensúlyban maradjon. Az emancipált nők ugyanezt teszik. Minél inkább sikeresek az üzleti szférában és minél önállóbbak, annál inkább vágynak a kemény szexre. Vagyis kit hibáztathatunk, ha a pasi, aki az előbb még oly kedves volt, a fejedet tépi kopaszra, amint a szerelmi fészkébe értettek? A korszellemet. A pasik egyre bizonytalanabbak, tehát legalább az ágyban hagy legyenek királyok. És mi is annyira bizonytalanok vagyunk régi minták miatt "hatalmunkkal" kapcsolatosan, hogy több évezredes "genetikai megszokásból" megengedjük. Mindent megengedünk. Aztán már csak sokat. Utána keveset. Jó esetben.

Nevezhetjük mindezt a női emancipáció hátulütőinek, és elgondolkodhatnánk rajta, nem férfi gondolta-e ki az egészet. Mert mióta létezik a "felemelkedésünk", a nők még többet vesznek  a vállukra, még többet akarnak nyújtani, még többet szenvednek. Igaz, hogy mehetünk szavazni, dolgozhatunk amit akarunk, sőt, katonanőnek is el lehet menni. De nem kapunk ugyanannyi pénzt. Nem muszáj (per pillanat még) gyereket szülni Magyarországon. De ha szülünk, dolgozni és háztartást is akarunk vezetni. Sőt, szabad a vásár szex terén, és mindenki azt hangoztatja, hogy 30 pasival az ágyadban nem vagy kurva, "csak" nimfomán. De azért pusmognak a hátad mögött, ribanc. Még jó, hogy szeded a fogamzásgátlót.

Na igen a "gyógyszer".Mindenki jöhet, mindenki elmehet, de gyerek nem lesz. Maximum kényelem, real feel óvszer sem kell a bikára, mert úgysem akarja felhúzni. Csak a tested megy tönkre tőle, amire annyira büszke vagy. Pedig kondizol, szolizol, tépegeted a szőrszálakat halálos kínok között. Hát igen, meg kell szenvedni a szépségért. Megéri? Így, hogy nem biztos, hogy neked is jó lesz? Hogy lehet, elkapsz valami csúnya betegséget? Ugyan. A "tudom, hogy Te is ezt akarod" nem csak a molesztálók, hanem szinte az egész férfi nép jelmondata. Igen, akarom? Bűzlik az egész emancipáció-akarás. És tánc közben ezért markolásszák szemtelen természetességgel a farkukat. A te kezeddel.

Azt mondják, a lovagiasság kihalóban van. Én azt mondom, nem kell csodálkozni. Amíg a legtöbb nő ugyanúgy viselkedik mint a sarki kurva, férfiként én sem lennék másképpen ezzel. Gyakran már nem is értékeljük a lovagias gesztusokat. Pedig milyen szépek. Szép, ha kinyitják neked az ajtót. Ha belesegítenek a kabátba. Jó érzés, ha meghívnak egy italra. Vagy ha segítenek felcipelni a bőröndödet az aluljáróból.

Szó sincs róla, hogy nem támogatom az emancipációt. Igenis, tegyen minden nő, amit akar. valósítsa meg önmagát. Mehessen szavazni. Dolgozzon, amit szeretne. Rendben van. Legyen nagy pofánk, ha kell, és ne kelljen félni egy szaftos pofontól. De ne gondoljuk magunkról azt, hogy mindent egyedül tudunk viselni. És ne menjünk bele olyan dolgokba a szex terén, amit nem igazán szeretünk, a férfi kedvéért.

A férfiak - mellékesen - ez ügyben úgy viselkednek mint a rossz óvodások. Mikor a randi első sörét már úgy hozzák, hogy "a másodikat te veszed" és mikor az emancipációra hivatkozva nem segítenek maguktól levenni a poggyászodat a vonaton. De azért a vasalást meg a takarítást ránk hagyják. Mert abból "úgyis jobbak vagyunk". Ők eközben jobban tudnak meccset nézni. Vagy X-Boxozni. (Pedig nem.)

Ha már itt tartunk, a Teczár-botrány elég jó tükröt tartott Magyarország emancipáció felfogásának. Körülbelül két hétig ment a vita, hogy jogosan jelentette-e a Doboz úgynevezett "pozitív" diszkriminációját, hogy a nők nem fizetnek belépőt. Szerintem, jól tette hogy megszólalt. Szeretnék ugyanannyi pénzt kapni, mint egy férfi. És kötelességemnek tartom, hogy ugyanannyit is fizessek, mint egy férfi. Olyan nincs, hogy csak az egyiket, a számomra "előnyösebbet" vállalom. Igaza volt abban, hogy a nő válik végül árúvá, ha ingyen megy be. A legérdekesebb az egész históriában, hogy csak a férfiak nyögtek fel. Hogy most aztán "kanbuli lesz a Dobozban, hülye buzi Teczár". Miért, nekünk alapból nincs pénzünk? A nőket nem kérdezték véleményükről. Ez esetben szó sincs a szórakozóhely "lovagiasságról", amellyel annyira védekezni szerettek volna. Merthogy a hölgyeknek nem kell kint fázniuk... Ha valaki lovagias szeretne lenni, kifizeti szíve hölgyének a belépőt. De szeretetből, és nem muszájból.

És végül, ez a kulcsa a lovagiasságnak. Ne muszájból. Szeretetből, empátiából. Mert a nő testileg gyengébb, mint a férfi. Ezért segíts feltenni a babakocsit a buszra. És amit nem az erőkülönbséget végett tennének a pasik, mint a kabát és az ajtó dolog, legyen tiszteletből. Mert sokat teszünk a férfiakért. Szebbé akarjuk tenni az életüket, ha balul is sül el néha. Mert nekünk kellenek az apró gesztusok. Tiszteletből.

Ezen a tiszteleten kellene faragni minden téren, oda-vissza, férfinak és nőnek egyaránt, hogy az emancipáció szó ne is létezzen. Tisztelni kellene, hogy két nem van a világon, és örülni neki, segíteni egymást. Bármilyen elcsépeltnek is hangzik. A férfiaknak főleg az empátián kellene dolgozniuk. Hogy lássák, nem biztos, hogy minden nő pornószínésznő akar lenni, és ha nem is merik kimondani, vannak dolgok, amelyeket csak miattuk tennénk meg. Hogy szeressenek minket, mert mi nők ilyen hülyék vagyunk. A nők pedig dolgozzanak azon, hogy saját útjaikon járjanak, és merjenek nemet mondani. Ne kergessék magukat az őrületbe. Sem az ágyban, sem az életben.